November végén történelmi rekord nézőszámmal zárult az 59. Velencei Képzőművészeti Biennále. A rendezvény 127 éves történetében idén látták a legtöbben – több mint nyolcszázezren – a velencei kiállítást. A Ludwig Múzeum a Magyar Pavilonban Keresztes Zsófia Az álmok után: Merek dacolni a károkkal című tárlatát mutatta be, amelynek kurátora Zsikla Mónika volt. A kiállítás most Budapesten várja az érdeklődőket.
A hazai gyakorlatnak megfelelően 2020-ban is nyílt pályázat útján, szakmai zsűri döntése alapján választották ki (a pandémia miatt 2022-re átcsúszott) 59. Velencei Biennále nyertes magyar kurátorát és kiállítását. A felhívásra összesen tizenöt pályázat érkezett: tapasztalt kurátorok jelentős életművel rendelkező alkotókkal és fiatal feltörekvő művészek projektjeivel egyaránt jelentkeztek. A zsűri végül Zsikla Mónika kurátor Keresztes Zsófia Az álmok után: merek dacolni a károkkal című pályázatát hirdette ki győztesnek.
Kép forrása: Ludwig Múzeum / Fotó: Rosta József
Keresztes Zsófia személye azért is fontos, mert hosszú idő után jelentkezett újra női kiállítóval Magyarország. A pavilon 110 éves történetében női művésznek eddig mindössze két alkalommal volt önálló kiállítása: 2011-ben Németh Hajnal projektjét, 1982-ben pedig Schaár Erzsébet posztumusz tárlatát láthatta Velence közönsége. Érdekesség, hogy az idei kiállítást a nagyszámú női részvétel miatt „nőbiennálénak” is nevezték, és valóban elvitathatatlan, hogy a női aspektusok ilyen erősen még soha nem jelentek meg a hatalmas presztízsű seregszemlén.
A biennálén és most a Ludwig Múzeumban látható tárlat Zsófia eddigi legnagyobb és legkomplexebb munkája, ráadásul minden szobra új, kifejezetten erre az alkalomra készült, így – bár voltak segítői – fizikailag is nagy kihívást jelentett számára.
Ahogy az a megnyitón is elhangzott, a tárlat koncepciója Arthur Schopenhauer „sündisznódilemmájához” nyúlik vissza. A filozófus által gyakran használt metafora az intimitás természetét hivatott érzékeltetni: az ember – lévén társadalmi lény – képtelen egyedül élni, ezért folyamatosan keres másokat, akikkel megoszthatja gondolatait, érzéseit és szeretetét, viszont minél közelebb kerül a másikhoz, annál valószínűbb, hogy kölcsönösen megsebzik egymást. Ezen a gondolatmeneten továbbhaladva Keresztes Zsófia kiállításának másik kiindulópontját Szerb Antal 1937-ben megjelent Utas és holdvilág című regényének egy jelenete adta. Ebben a főhős, Mihály, a nászútján Velencében a felesége nélkül indul el felfedezni a ravennai mozaikokat, miközben felismeri, hogy saját jelene a múltjának fragmentumaiból épül fel. Ez a rádöbbenés, noha kétellyel teli, lehetőséget ad arra, hogy az egyén szembenézzen önmagával.
„Keresztes Zsófia kiállítása mondhatni telitalálat volt, abszolút beleillet a fősodorba, ugyanakkor egyéni hangot képviselt. Mozaikszobrai, amorf testfragmentumai, a múlt és jelen jövőhöz való ambivalens viszonyát és az identitáskeresés stációit megjelenítő installációja korunk bizonytalanságait, életérzését közvetítik. A múltban mélyen gyökerező, ugyanakkor nagyon is aktuális művei a közönség széles rétegeit tudják megszólítani” – összegezte gondolatait a tárlat kapcsán dr. Fabényi Júlia, a Velencei Biennálé nemzeti biztosa, a Ludwig Múzeum igazgatója.
A Velencéből hazaérkezett tárlat december 16-tól látható a Ludwig Múzeumban. A múzeum gyakorlatában ez már a negyedik alkalom, hogy a biennále zárultával Budapesten is bemutatják a magyar pavilon főkiállítását. Tapasztalatuk szerint erre komoly igény van, nagyon sokan megnézik ezeket a kiállításokat, és nemcsak azok, akik nem jártak a biennálén, hanem olyanok is, akik már látták Velencében, hiszen múzeumi közegben, a Ludwig Múzeum modern tereibe integrálva másként jelennek meg a művek, mint a kinti műemlékpavilon tükörszimmetrikus enteriőrjébe komponálva.
Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest
2023. február 26-ig