Harminc év után újra nagyszabású tárlaton tekinthetők meg a Szombathelyi Képtár Kassák-gyűjteményének darabjai. A kiállítás kurátorával, Gálig Zoltánnal beszélgettünk.
Tavaly két kerek évforduló kapcsán is megemlékeztünk Kassákról: születésének 130. jubileuma, halálának félszáz éves évfordulója volt. Egy évvel később a Szombathelyi Képtár 2018-as kiállítása szintén ehhez az ünnepléshez kapcsolódik?
A Szombathelyi Képtár már 2016-ban elkezdte a visszaemlékezést. A MA folyóirat századik évfordulóján rendeztünk egy kiállítást, ahol számos Kassák-kép is szerepelt. A tavalyi évet pedig arra szántuk, hogy előkészítsük az idén látható tárlatot, tehát lényegében tavaly úgy ünnepeltünk, hogy dolgoztunk. Gyakorlatilag előállt még decemberben a katalógusunk anyaga, tehát elmondható, hogy a kettős jubileumhoz kötődik a kiállításunk.
Ön volt a kiállítás kurátora. Mi volt a kiállítás koncepciója?
A kurátori koncepció roppant egyszerű volt: az összes birtokunkban lévő Kassák-képet bemutatni, aminek döntő többsége a művész otthoni hagyatékából származó alkotás, kisebb számban pedig a már korábban is birtokunkban lévő utánnyomások.
Mikor és hogyan kerültek ezek a művek a Képtár tulajdonába, vagyis hogyan alakult a szerzeményi háttér?
A Kassák-gyűjtemény, illetve hagyaték, amely hatvanhárom tételből áll, a Szombathelyi Képtár legelső igazgatójának, Salamon Nándornak köszönhetően került az intézménybe. Ő korábban Győrben dolgozott, ahol a hetvenes évek közepén Kassák-kiállítást is rendezett. Ebben az időben egy műgyűjtő barátja közvetítésével megismerkedett Kassák özvegyével is. Tíz évvel később, 1985-ben felhívták a figyelmét arra, hogy Kassákné némileg elégedetlen azzal, ahogy a Petőfi Irodalmi Múzeum és annak tagintézménye, a Kassák Múzeum kezeli a férje hagyatékát. Bizonytalan volt annak jövőjét illetően. Egy ilyen elbizonytalanodott pillanatban úgy érezte, hogy kellene a még otthon maradt művek számára egy újabb biztos pont, méghozzá vidéken. Nem először fordult elő a múzeumok történetében, hogy a budapesti művészek, örökösök a vidék felé kacsingattak, mert úgy gondolták, hogy talán ott jobban kezelik a műveiket, nem úgy, mint Budapesten, ahol van egyfajta túlkínálat, viszont kevés a befogadó kapacitás. Salamon Nándor tehát a nyolcvanas évek közepén megkereste az özvegyet, és elég hamar megállapodtak, hogy a múzeumi szervezet fenntartója, a megyei tanács a hagyaték egy jelentős részét a Szombathelyi Képtár számára megvásárolja. Ráadásul a képtár első állandó kiállításán elsősorban csak utánnyomások szerepeltek Kassáktól, és egy Pécsről kölcsönzött linómetszet. Ezt a helyzetet az igazgató nem találta szerencsésnek az aktivizmust is bemutató tárlaton, azonban a vásárlásnak köszönhetően rá egy évre hirtelen lett még hatvanhárom Kassák-alkotása a képtárnak. Az egyik alkalommal magam is jártam Kassákék lakásában, megnézhettem a műveket, tanúja vagyok az eseményeknek.
Abban a folyamatban is részt vett, amikor kiválasztották, hogy mely darabok kerülnek ide a szombathelyi gyűjteménybe?
Többen azt mondják, hogy igen, de megmondom őszintén, hogy én nem így emlékszem erre. Szerintem magában a válogatásban nem vettem részt, csupán arra a meglepetésemre emlékszem, hogy azzal szemben, amit Kassákról tanultam, hogy ő az absztrakt geometrikus konstruktivista művészet nagy alakja volt, és a művészettörténeti könyvek is ezt sugallták, mennyire meglepődtem a békásmegyeri rajzain.
Hogyan lehet jellemezni a Szombathelyi Képtár Kassák-gyűjteményét, mely főbb időszakokra koncentrál?
A gyűjtemény arányaiban kifejezi azt, amit itt most Magyarországon Kassák Lajosról tudunk. Tartalmaz három, a húszas évekből származó munkát, amelyek a világszerte legelismertebb, bécsi időszakából származnak. A gyűjtemény fennmaradó részének egyik fele a békásmegyeri képeit tartalmazza, a másik pedig a kései absztrakt műveit. Ez valahol tehát kifejezi azt, hogy mi van most Kassákkal kapcsolatban Magyarországon, mert a korai időszakának java termése jelenleg külföldön van. Hozzáteszem, nem mondhatjuk, hogy a Szombathelyi Képtár szegény lenne a korai műveiben, mert a gyűjteményünkbe tartozik két korai mappa is, amelyeknek minden lapját kiállítottuk a tárlaton szkennelt formában, és ezek a kiállítás katalógusában is szerepelnek.
Mely darabokat gondolja a legizgalmasabbnak a szombathelyi gyűjteményből?
A késői absztrakt munkáit tartom a legizgalmasabbaknak, mégpedig azért, mert két fajta szellemiség ötvöződik bennük. Az egyik a régi Kassák, akit eredetileg ő el akart hagyni. Amikor először 1957-ben kiállították, akkor nem akarta bemutatni a húszas években készült dolgait, Korniss Dezső beszélte rá erre. Emlékezetem szerint a 1967-es utolsó kiállításának is a Képarchitektúra címet adta, ami a teljes azonosulást jelenti a húszas évekbeli Kassákkal. Ennek ellenére lépten-nyomon felrúgja a kései munkákban a következetességet, és van olyan alkotása, amely félig Mondrian-i szellemiségű, félig meg majdnem absztrakt expresszionista.
A látogatók számára is meglepő lehet látni, ahogy a kései, hatvanas években készült képeken az a nagyon szigorú geometrikus rend, amely a húszas évektől kezdve jellemzi a korai Kassák-műveket, mintha gömbölyded formákká lágyulnának fel. Mi áll ennek a váltásnak a hátterében?
A kiállításon szereplő néhány munka maximálisan betartja a jól ismert geometrikusságot, de többségükben van egy kis szabálytalanság. Ez azért érdekes, mert ha ő ezt képarchitektúrának nevezte, ez azt jelenti, hogy ekkor, élete vége felé ő már mást értett képarchitektúrán, mint korábban. Tehát az építmény alatt nem feltétlenül a geometrikus szerkezetet értette, hanem a kompozíciót, ami viszont nem feltétlenül mértani formákat jelent, hanem véleményem szerint az ő költői látásmódját is. Ne felejtsük el, hogy őt csak irodalmárként fogadták el nagyon sokáig, képzőművészként nem.
Látható egy 1958-as, Égő házak között című képe a kiállításon, amely úgy absztrakt, hogy közben nagyon közelít már valamifajta érdekes figurativitáshoz is. Ez még izgalmasabbá teszi azt az újraértékelési folyamatot, amelyről Ön beszélt.
Valóban, tekintettel arra, hogy ha elszakadunk a behatárolt síkidomoktól, akkor működésbe lép a néző asszociációs apparátusa. Ezt nem viszi túlzásba Kassák, de lehetőséget ad ahhoz, hogy elgondolkodjunk. Főleg akkor, amikor olyan címet ad a képnek, mondjuk városra utalva, amikor az emberben már bizonyos értelemben elindul a narratív fantáziája. Igen, az Égő házak között esetében nehéz nem gondolni 1956-ra például. Itt jön talán elő, hogy költő is volt, képzőművész is volt. Egyre markánsabb az a nézet, hogy tulajdonképpen ő az összművészet képviselője volt, és művészetében nincsenek határok irodalom és képzőművészet között.
A kiállításon láthatunk Kassáktól tájképeket, csendéleteket, portrékat is. Tudjuk, hogy kifejezetten baloldali gondolkodású alkotó volt, de ezeken az alkotásokon is látszik, hogy a szocialista realizmustól mint esztétikától távol tartotta magát. Mi jellemzi ezeket a figuratív képeket?
Nehéz lenne megmondani, hogy mi volt a fő motivációja e képek megalkotása során. Talán az új élethelyzet: vidékre került, nem messzire Budapesttől, Békásmegyerre. Ez váltást jelentett az életében, a természet közeliség hathatott rá. Mindig is szeretett horgászni, és aki horgászik, az óhatatlanul szembesül a „szabálytalan” természettel. Ami a gondosan kimérlegelt kompozíciókon szerepel, az máshogy jelenik meg a természetben. Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy ezek által szeretne visszatalálni a struktúrához, tehát mégis csak a rendet keresi. Korniss Dezső Kassák képarchitekturális munkáit úgy írta le, mintha azokat egy szakmunkás csinálta volna – lévén Kassák autodidakta volt -, tehát valami nyersesség van bennük. Ez érezhető ezeken a rajzokon is, de ugyanakkor egy erőteljes érzelmi melankólia, már majdnem depresszióhoz közeli látásmód is, ezek nem vidám, felszabadult természet közeli képek, hanem benne van annak a Kassáknak a szomorúsága, aki 1949-től 1957-ig nem jelenhetett meg írásokkal és képekkel.
Ezen a kiállításon az összes, a Szombathelyi Képtár gyűjteményben lévő Kassák-alkotás látható. Ez a tárlat nyújt-e, és ha igen, miben nyújt újat az eddigi Kassák olvasatunkhoz?
A kiállítás azt árulja el, hogy Magyarországon a Kassák Múzeumon, a Nemzeti Galérián kívül itt, Szombathelyen van a legtöbb Kassák-mű az országban. Eljött az ideje, hogy az 1986-os Kassák-kiállításunk után újból lássák az emberek ezeket a műveket, egy új generáció jelentkezik is már, akiket érdekel Kassák művészete, ez pedig a fiatalok generációja. A kiállítást azzal koronáztuk meg, hogy ellentétben a nyolcvanas évekbeli kiállítás szerény kiadványával, most a katalógusunkban minden egyes mű szerepel, a nagyon pontos előkészítésnek hála a kiadványban szereplő képek tökéletesen színhelyes reprodukciók.
Kassák Lajos (1887-1967)
Szombathelyi Képtár
2018. május 18-ig
GALÉRIA:
1.: Égő házak között, 1958, olaj, vászon, 100×70 cm (Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum – Szombathelyi Képtár)
2.: Táj facsoporttal, 1953, vegyes technika, papír, 227×315 mm (Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum – Szombathelyi Képtár)
