Mivel gazdagították a magyar művelődést a piaristák? Ezt mutatja be a Budapesti Történeti Múzeum Hitre, tudásra című kiállítása. A tárlat kurátorával, Koltai Andrással beszélgettünk.
A kiállítás címe – Hitre, tudásra – egy 1952-ben született Sík Sándor himnuszból származó idézet, amely a piarista rend alapítójához szól. Ki volt Kalazanci Szent József?
Kalazanci Szent József egy spanyol pap volt, aki Rómában élt. Szolgálata alatt azzal szembesült, hogy a szegény gyerekek nem járnak iskolába, mert csak fizetős intézmények működnek, ekkor nekiállt, és létrehozott egy ingyenes népiskolát, amelyben ő személyesen nagy hangsúlyt fektetett a hitoktatásra is. A vállalkozása sikeres lett, meghívták őket Rómán kívüli területekre is, 1666-ban Magyarországon is megjelentek a piaristák. Hazánkban és általában egész Közép-Európában elég sikeresek lettek, mivel nagy igény volt az oktatásra, de elsősorban nem elemi, hanem középiskolai oktatásra. Amikor 1773-ban a jezsuitákat feloszlatták, a piarista lett az ország legnagyobb tanító rendje, ez a mai napig igaz. Egyébként a rend hangsúlyos magyarországi jelenléte egyedi jelenség. Bár a piaristák jelen vannak a világon sokfelé, Indiától a Fülöp-szigetekig, Dél-Amerikától Európáig, ez a rend nem olyan hatalmas nemzetközi tekintetben, mint a jezsuita vagy a ferences rend, így a renden belül a magyar rendtartomány komoly szerepet játszott, a piaristák egyik legnagyobb és legvirágzóbb rendtartománya volt.
Bár a rend több mint 350 éve jelen van Magyarországon, a Budapesti Történeti Múzeum kiállítását a rend pesti iskolájának 1717-es alapításához kapcsolódóan, annak 300. évfordulójára időzítették. Van-e a magyar piaristáknak valamilyen különleges jellemzője a rend többi tartományához képest, és milyen szerepet tölt be a rend életében a pesti iskola?
A magyar piaristák egyik „márkajele” az volt, hogy ők a reáltudományokra mindig is nagyobb hangsúlyt fektettek, mint más egyházi iskolák. Az volt az elvük, hogy a gyerekeket olyan dolgokra tanítsák meg, aminek az életben hasznát látják. A pesti iskola különleges helyet foglal el a rend életében és egyébként a magyar művelődés történetében is, hiszen a 19. század közepétől a 20. század közepéig az ország egyik legjelentősebb gimnáziuma volt, amit a legújabb elitkutatások is bizonyítanak. A rend számára is ez volt a művelődés fellegvára, itt tanítottak a legjobb tanárok, és a 19. század végétől itt tanultak a kispapok is. Bár az elmúlt években több fontos iskolaalapítási évfordulót is ünnepeltek a piaristák, a pesti háromszáz éves évforduló adta az alkalmat, hogy a rend egész magyar művelődésben betöltött szerepét számba vegyük és bemutassuk.
Vörösmarty, Pilinszky, Eötvös Loránd, Oláh György, Teleki Pál, Antal József ismert, egykori pesti piarista diákok. Akár ők, akár más kiemelkedő diákok beírták-e magukat valamilyen különleges történettel az iskola legendáriumába?
Készül a kiállításhoz egy katalógus, amelyben sok szó esik az irodalomról is. Itt olvashatjuk, hogy például Pilinszky, akit visszavonuló, elvont költőnek ismer a közvélemény, meglepő módon gimnazista korában az önképző körnek egyik olyan jeles alakja, aktív, tevékeny szereplője volt, aki imádott fellépni, és verseket mondani. Ő például ebben az önképző körben bontogatta a szárnyait. Horthy Miklós kormányzó fiának, az ifjabbik Miklósnak pedig Lóky Béla igazgató Vörösmarty e szavaival nyújtotta át bizonyítványát: „Legyen minden magyar utód / különb ember, mint apja volt!”
Nem szigorú kronologikus sorrendben mutatja be a kiállítás a piaristák magyar művelődésben betöltött szerepét, hanem sajátos módon, a középiskolai tantárgyak logikáját követve bontották szekciókra a tárlatot. Miért született az a döntés, hogy ez lesz a kiállítás koncepciója?
Régi ötlet volt, hogy a piarista rendet a különböző művészetek és tudományterületek szerint tekintsük át, ahogy aztán fejlődött az ötlet, rájöttük, hogy ez a kettősség nagyon is illik a rendhez, mert több ilyen kettőség is szervezi a rend életét. Egyrészt a piaristák fél lábbal az egyház, tehát a hittudományok oldalán állnak, fél lábbal pedig a világi tudományok oldalán. Az is nagyon érdekes, hogy a piaristák egyszerre foglalkoznak alsóbb fokú tanítással, de egyszersmind a tanított tudománynak a legmagasabb szintjét is művelték, művelik. Ezt a kettősséget, mely szerint iskolában is tanítottak, és a legmagasabb tudományokkal is foglalkoztak, igyekeztünk mindig összekötni a kiállításon. Valamint az a harmadik kettősség is fönnáll, hogy így korszakok szerint egymás mellé kerülhettek például a 18. század fizikusai, azok, akik Newton tanait legelőször tanították Magyarországon, és Öveges professzor, aki arról is híres, hogy a gimnáziumban bemutatható atomfizikai kísérletekről írt tanulmányt.
Öveges professzort legtöbben a televízióból ismerik, egy pápaszemes, kedves, nagyon szellemes figuraként, aki a legkülönbözőbb természettudományos kérdésekről olyan plasztikusan adott elő, hogy azt bárki könnyedén megérthette. Mindezt a rendszerváltozás előtti időkben tette. Minek köszönhetően engedélyezték azt, hogy a televízióban a piaristákhoz tartozó személyként előadásokat tartson?
Ő főiskolai tanári munkája és szociális elkötelezettsége révén különleges státuszt élvezett a diktatúrában, mondhatni a „radar fölött repült”. Nyilván ő nem hirdette magáról, hogy piarista, nem tartozott azok közé, akik illegális hitoktatást csináltak, és ezért börtönbe kerültek, mert ilyen piaristák is léteztek. Ő a tudományt és a tanítást szerette, azt csinálta, arra volt igény. Ugyanakkor szociálisan borzasztó érzékeny volt, és emiatt bizonyos mértékig szimpatizált is a rendszerrel. Épp a kiállításon találkoztam egy idős hölggyel, aki elmondta, hogy nagyon szegény családból származott, levelezés útján ismerte meg Öveges professzor urat, aki egyrészt hosszú éveken keresztül támogatta anyagilag, másrészt meghívta abba a szegény gyerekekből álló csoportba, akiket fizikából korrepetált, és akik előtt kipróbálta a kísérleteit. Mindezzel együtt Öveges tanár úr naponta bejárt a piarista rendházba a rendtársaihoz ebédelni, és a kísérletekben, amelyeket a tévében bemutatott, nagy szerepe volt az egyik rendtársának, Kovács Mihálynak, aki a pesti piarista gimnázium fizikatanára volt. Nem volt olyan átütő személyiség, mint Öveges, nem tudott úgy magyarázni, de a kísérletei ugyanolyan nagyszerűek voltak. Azoknak a kísérleteknek a jó részét, amelyeket Öveges bemutatott, például a hangrezonanciát demonstráló Heki kutyát is Kovács Mihály találta ki.
Rajta, rajtuk kívül kik a legkiemelkedőbb tudósok, akiket bemutat a tárlat?
Öveges tanár úr népszerűségével kevesen vetekednek. Ugyanakkor például megemlíthető Hanák János a 19. század közepének kiváló biológusa, a magyar biológiai szaknyelv létrehozója, vagy Laczkó Dezső, aki geológus volt, és az ő nevét viseli a veszprémi múzeum. A kiállításon kiállítottuk az általa feltárt kavicsfogú álteknőst, amely az egyik legjelentősebb magyar őslénylelet volt a dinoszauruszok idejéből mindaddig, amíg 2000-től Iharkút melletti lelőhelyről újabb dinoszaurusz fajok nem kertültek elő.
A művészet köréből a kiállítás mintha csak egyetlen költőt mutatna be mélyebben, Sík Sándort, annak ellenére, hogy irodalommal többen foglalkoztak a rendből.
Ő a legnevezetesebb. Igazából sokan voltak, akik irodalommal foglalkoztak, lévén a tizenkilencedik, huszadik században az irodalom a társadalmi kommunikáció egyik fajtája volt, gyakorlatilag mindenki írt. Kiemelkedő még Dugonics András, akit ma már nem olvasnak, pedig ő írta az első magyar regényt. A kiállításon szerepel is az a szobra, amely eredeti formájában Szeged legelső köztéri szobra volt, és ma is ott áll a Dugonics téren. De megidézzük Révai Miklóst is, akit a magyar nyelvészet megalapítójaként tartunk számon.
Említette, hogy több szempontból is jellemző a piaristákra a kétszintű gondolkodás és működés, nagyon stílszerűen a kiállítás nemcsak átvitt értelemben, hanem konkrétan is kétszintű lett. A termek falán derékmagasságban egy képzeletbeli piarista diák, Jancsi rajzolt alakja tűnik fel több helyen is, aki nem elsősorban a felnőtt közönséghez, hanem a gyerekekhez szól. Ez szimpatikus kurátori döntés egy tanítórendet bemutató kiállításon.
Egy tanítórendről szóló kiállításon egyértelmű volt, hogy a gyerekekhez is szólni kell. Ez egy gazdag kiállítás, nagyon sokszínű is, a csillagászati órától kezdve a pipaszáron keresztül a vitorlásmodellig, valamint festményekig minden található benne. Ezekből a tárgyakból kiemeltük azokat, amelyek egy gyermek számára a legérdekesebbek lehetnek. Húsz, huszonöt kiállított tárgyról van szó a gyerekek befogadóképességéhez igazodva, amelyeket Jancsi mutat be, illetve fölhívja rájuk a figyelmet. De berendeztünk egy igazgatói irodát is például, ahol egy képernyő segítségével az igazgatóval lehet elbeszélgetni, részben egy felvételi vizsga formájában, amely valójában egy teszt a kiállítással kapcsolatban, de részt vehetnek a gyerekek egy fegyelmi beszélgetésen is, ahol olyan kérdésekre kell válaszolniuk például, hogy dohányoztál-e az utcán, álldogáltál-e a lánygimnázium előtt. Ez egy valós, a húszas években készült vizsgálat jegyzőkönyve alapján készült interaktív játék. De Jancsi figurája hívja fel a figyelmet egy szellem beégetett kéznyomát tartalmazó könyvre is a 17. századból.
A természettudományos érdeklődésű rend bármelyik tagja bevizsgálta-e ezt a könyvet?
Nem. Ebben a tárgyban szerintem nem a hitelessége az érdekes, hanem az, hogy a korabeli emberek mit gondoltak a szellemekről; ez a tárgy a néphit, de a korabeli művelt emberek hitének is egy izgalmas emléke, ezt így érdemes nézni.
Hitre, tudásra – A piaristák és a magyar művelődés
Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma, Budapest
2018. február 28-ig
Képek forrása: www.btm.hu
