Henri Matisse: A gondolatok színe

Első Henri Matisse-kiállítását köszönti a Szépművészeti Múzeum, amely már csak azért is egyedülálló kultúresemény, mert eddig itthon sohasem találkozhatott magyar közönség a francia mester műveivel ilyen nagyszabású kiállításon. A művész életművének meghatározó korszakain átívelő tárlat a párizsi Pompidou Központtal együttműködésben valósult meg, és Matisse több mint 150 művét mutatja be.

Igazán mozgalmas nyara van a Szépművészeti Múzeumnak, hiszen még nyitva az eddig csaknem 200.000 látogatót vonzó Bosch-kiállítás, de közben már látogatható történetének első, átfogó Matisse-tárlata is. Ráadásul utána sem kell sokat várni a következő nagykiállításig, ősztől ugyanis egy egyedülálló El Greco-bemutatónak ad otthont a múzeum.

Matisse-szal kétségkívül egy nagyon régen várt kiállítás érkezett hazánkba, ahogy Fehér Dávid, a tárlat magyar kurátora is megjegyezte, ez egy száz éve várt esemény, hiszen a francia mester művészetét a 20. század eleje óta ismerik Magyarországon (olyannyira, hogy voltak magyar tanítványai is), és azóta is számos hazai alkotóra volt nagy hatással.

Henri Matisse 1869. december 31-én született az észak-franciaországi Le Cateau-Cambrésisben. Nem volt csodagyerek, mint mondjuk Picasso, először jogi diplomát szerzett, és ügyvédbojtárként dolgozott, majd vakbélgyulladása idején (aminek következtében majdnem egy évet töltött kórházban) kezdett el festeni. Életművét lassan, de folyamatosan dolgozva és hihetetlenül harmonikus módon hozta létre.

A kiállítást bátran nevezhetjük életmű-tárlatnak, hiszen kronologikus rendben vezeti végig a látogatókat a matisse-i életmű meghatározó korszakain, a korai alkotásoktól egészen az ötvenes években készített művekig. Ez persze adódik abból is, hogy a kiállítás teljes anyaga a párizsi Centre Pompidou – Musée national d’art moderne Matisse-gyűjteményére épül, amely a világban fellelhető többi gyűjteményhez képest valóban kivételes abban, hogy Matisse minden alkotó korszakából őriz műveket.

A kiállítás tehát a korai évekkel kezdi a matisse-i utazást, azokkal az időkkel, amikor képei még az útkeresésről szóltak, munkáin még nem mutatkozott meg a festő későbbi kolorizmusa. Majd innen indulva fokozatosan megmutatja, hogy két meghatározó utazást követően (1904-ben Paul Signacnál, 1905-ben pedig André Derainnél járt) hogyan kötelezte el mégis magát a színek mellett. Ezt egészíti ki az 1910-től 1917-ig tartó, még szintén kísérletező korszaka, amelyet olyan remekművek szemléltetik a tárlaton, mint az Üvegajtó Collioure-ban vagy a Fehér és rózsaszín fej.

Matisse 1909 és 1930 között több szobrot is készített, ahogy ő mondta azért, hogy kicsit szünetet tartson a festésben. Matisse, bár tiszteletben tartotta a műfaj hagyományait, az emberi alak megformálásában itt is új útra tért. Egyik fő művén, a kiállításon is látható Hát-sorozaton, a monumentális és stilizált formaképzés merőben új koncepciójával találkozhatunk.

A következő rész az Ablakok és enteriőrök, 1918-1929 címet viseli, és a Nizzában töltött évek alatt készült enteriőrképeit mutatja be. Ezután az 1930 és 1946 közötti modernista kísérleteit láthatjuk, amelyet ismét két utazása inspirált (először az Egyesült Államokba, majd Tahitire utazott). Az új helyszíneken szerzett élmények alapjaiban változtatták meg alkotómódszerét.

Matisse ezután a dél-franciaországi Vence-ben telepedett le, és nem sokkal ezután már arról beszélt, hogy művészete ismét virágzik. Ekkor született a „a vence-i enteriőrök” mesteri sorozata, amelynek kiemelkedő darabja, a kiállításon is látható Sárga és kék enteriőr című képe. Ebben a korszakában Matisse elbúcsúzott a táblaképfestészettől, és új megvilágításba helyezte a szín és a vonal viszonyának az egész életművét végigkísérő problémáját, illetve újradefiniálta a szín és a tér lehetséges összefüggéseit is.

1948-tól Matisse minden idejét utolsó nagyszabású művének, a vence-i Rózsafüzér-kápolna befejezésének szentelte, amelyet 1951-ben avattak fel. Természetesen itt is újított, papírból kivágott modellekkel tervezte meg a kis méretű teret, amelyet totális műalkotásként képzelt el. A kápolna színes üvegablakaihoz készített második tervváltozat, a Halványkék üvegablak (1948–1949) a kiállítás egyik kulcsdarabja.

A kiállítás utolsó fejezete a Papírkivágások és késői művek (1937-1954) címet viseli. Matisse élete végén lázasan dolgozott a már fentebb is említett, új alkotói módszerén, az úgynevezett gouche papírkivágásokon, amelyeken ágyhoz kötve vagy tolószékében is tudott dolgozni. Asszisztensnőjére bízta a papír gouache-sal való befestését, amelyből aztán kivágta figuráit, formáit, majd kollázst készített belőlük. Matisse ezt a technikát „ollóval való rajzolás”-nak nevezte. A kiállítás záró része elsősorban ezekből a munkákból nyújt válogatást.

Henri Matisse: A gondolatok színe
Remekművek a párizsi Pompidou Központból
Szépművészeti Múzeum, Budapest
2022. október 16-ig