Három éve hunyt el a huszadik századi magyar fotográfia egyik legfontosabb alakja, Hemző Károly. Nevére ma is szeretettel és mély tisztelettel gondol a szakma, de életútja azoknak is példaértékű lehet, akik nem fotós berkekben mozognak. Hatalmas életműve nagyszerű példája annak, hogy mi mindenre lehetünk képesek egy emberöltő alatt.

Hemző Károly fotózni született, s bár fiatalon más pályára készült, a sors mégis úgy terelgette, hogy biztosan ezt a hivatást válassza. Mondják, hogy ha valaki rátalál az igazi útjára, vagy ha úgy tetszik életfeladatára, akkor ott mindent elérhet, ami tehetségéből és erejéből telik. Nos, Hemző valóban mindent elért, amit fotósként el lehet érni.

Mint ahogy az oly sok kiemelkedő ember életére jellemző, az ő pályája is egy nagy próbatétellel indult: alig volt 18 éves, mikor testét megtámadta a tbc. Három évig küzdött a gyilkos kórral, de végül ő került ki győztesen. Rá jellemző módon a betegségét hasznára fordította, életét ezután sokkal megfontoltabban és tudatosabban vezette. Meggyengült fizikai ereje és a háború miatt már korábban felhagyott azzal a tervével, hogy mezőgazdász vagy erdész legyen, felgyógyulása után úgy gondolta, hogy az operatőrség az ő hivatása. A felvételi második fordulóján azonban nem sikerült átmennie, ám így utólag ez sem kudarc, hanem áldás volt az életében, hisz ezután talált rá a fotózásra.

Nyomtatásban a már akkor is sikeres Nők Lapjában jelent meg első fényképe, méghozzá egy, a húgát ábrázoló divatfotó. Karrierje a Honvéd Sportklubnál indult el igazán, ahol a fiatal pályakezdőből hamar elismert fotóriporter lett. A Nemzeti Múzeum tárlata is itt kapcsolódik be az életútba. A képeket nézve úgy tűnik, hogy nem volt olyan sportesemény, amin ő ne lett volna ott. Az Aranycsapat tagjairól és a magyar sport egyik legszebb korának sok neves szereplőjéről készített bravúros felvételeket edzés, verseny vagy mérkőzés közben, de ő volt az is, aki Puskás Öcsit karácsonykor is lefényképezhette otthonában.

Hemző 1967-ben búcsúzott el a Képes Sporttól, és nyergelt át a Magyar Szemléhez, ahol társaival együtt az volt a feladata, hogy Magyarország szebbik arcát mutassa be a külföldi olvasóknak. Ő becsülettel el is végezte a feladatot, de közben magának is mindig készített egy-két képet. Ekkor készült fotóiból látszik, hogy imádta Budapestet fényképezni. Jó értelemben vett mániája közé tartozott megörökíteni minden évszakban, napszakban, számos nézőpontból és stílusban a Duna-hidakat, főként a Lánchidat. A főváros környéki festői vidékek közül talán a Dunakanyar és Szentendre volt a kedvence, de ugyanígy figyelme középpontjában állt a balatoni táj, valamint a „lovas helyek”, elsősorban a Hortobágy, Apajpuszta és Bugac.

Ahogy életében, úgy ezen a kiállításon is fontos helyet foglalnak el lovas képei. „Olyanok ezek a fényképek, mintha a lovak közül az egyik készítette volna őket.” – írta egykor találóan Gera Mihály fotótörténész, s valóban a magyar fényképezők közül talán Hemző publikálta a legszebb fotókat a lovak életéről. Szeretett állatairól több kiállítást és könyvet is készített.

A tárlatot gasztrofotói zárják, hisz ebben is újító volt. Feleségével, Lajos Marival több mint 30 évig készítették a páratlanul sikeres, óriási példányszámban eladott szakácskönyveiket. Egy egész nemzet tanult meg főzni e könyvekből, miközben sokan talán nem is tudták, hogy a receptek mellett az egykori híres sportfotós képeit csodálják.

Az idős mester élete végéig dolgozott otthoni műterme biztonságában. Nemcsak remek ételfotókat készített, hanem művészi csendéleteket, finom zsánerképeket és intim önportrékat is, amelyeket most láthat először a közönség, amiként az összes kiállított fotónak csaknem a fele is most kerül először a nagy nyilvánosság elé.

A tárlat több száz fényképével, a kortársak és a Hemző Károly Alapítvány által díjazott fiatal fotóriporterek videovallomásaival, dokumentumok tucatjaival és korszakfestő installáció segítségével nemcsak Hemző Károly fotográfiai életművét mutatja be, hanem gazdag multimédiás, interaktív vetítésekkel (korabeli filmhíradók, személyes interjúk, beszélgetés Lajos Marival stb.) az elmúlt hatvan év élményszerű megidézésére is vállalkozik.

Szabad szemmel – Fotó Hemző

Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest

 2016. március 15-ig