Bemutatható-e a magyar üvegművesség négyszáz esztendeje alig több mint százötven üvegtárgyon keresztül? Természetesen nem, de a JPM Zsolnay Múzeum még decemberben nyílt és egészen áprilisig látható, szépen válogatott kiállítása most figyelemre méltó betekintést enged ebbe a világba.
Abba a világba, amit ismert és ismeretlen üvegmunkások, tervezők és üvegművészek alkottak Erdélytől a Felvidékig az elmúlt századokban. A gyűjtők munkássága egy-egy művészeti vagy iparág munkáinak megörökítésében mindig is nagy szerepet játszott abban, hogy mélyebben megismerje a nagyközönség és esetenként a szakma is az elfeledett, vagy elfeledettnek hitt alkotásokat, újabb összefüggéseket találjon alkotások és trendek között. Ez hangsúlyosan igaz azokra a tárgyakra, amik sok esetben nincsenek jelezve, alkotójukat nehéz vagy lehetetlen meghatározni. Ide értendők azok az üvegmunkák is, amik nem az úgynevezett stúdióüvegek kategóriába tartoznak. Ezeket régebben hutákban, üvegcsűrükben készítették a nem túl tehetős rétegnek szánva, főleg használati tárgyként. E műveket népi, vagy parasztüvegeknek nevezi a szakirodalom. A tehetősebb rétegnek, polgárságnak, esetleg az arisztokráciának készült üvegtárgyak jobban kidolgozottabbak, ám kevesebb példányszámban készültek, és legtöbbször dísztárgy funkciót láttak el. Ezek az úgynevezett úriüvegek. Később az üveggyárakban készült üvegtárgyak tartozhattak a használati és dísztárgy kategóriába is. Ezeknek tervezőit sokszor homály fedi, azonban vannak esetek, amikor a formatervezőket vagy alkotójukat meg tudják nevezni.
A pécsi kiállítás egyrészt Dr. Sík Attila magángyűjteményének darabjaiból áll, felölelve a magyar üveggyártás közel 400 évét. Szerepelnek a tárgyak között múzeumba illő ritkaságok, de tömeggyártott dísztárgyak is, amiket bárki meg tud venni régiségkereskedésben vagy antik piacon. A kiállításon bemutatott üvegművek nagy része dísztárgy, kisebb része (főleg a többszáz éves alkotások) azonban használatban volt. Bár a gyűjtők törekvése az, hogy hibátlan tárgyakat illesszenek a gyűjteményükbe, ez, különösen a használati tárgyaknál, sokszor lehetetlen, így a töredékes üvegtárgy is nagy kinccsé válik. Az üveg abban is különleges, hogy restaurálásuk nehéz, vagy nem lehetséges a jól látható restaurálási nyomok láthatósága nélkül.
A tárlaton a Zsolnay Múzeum gyűjteményébe tartozó, az 1920-as évek elején készült eozin-festésű üvegedényeket is bemutatnak, melyek születéséről M. Zsolnay Margit feljegyzéseiből olvashatunk részletesebben: „Az első világháború idejében, a gyári eozin festészet akkori munkavezetőjének, Csihalek Ferencnek, módjában állott mindazon adatok és gyakorlati tapasztalatok birtokába jutnia, amelyek az eozin előállításának alapját képezték. Ezen ismeretekkel felszerelve önállósította magát, Baján kis műhelyt létesített, és elég sikeresen utánozta a Zsolnay-eozinokat. Vállalkozása ennek ellenére nem váltotta be ahhoz fűzött reményeit. Műhelyét rövidesen bezárta, ő maga pedig visszatért a gyárba. Még Baján megpróbálkozott Csihalek az eozinos üvegfestéssel is. Az általa bemutatott kísérleti darabok alapján vetődött fel az üvegáruk eozinfestéssel való díszítésének a gondolata. Technikai nehézségek ennek nem állottak útjában, csak a dekorálásra alkalmas üvegárut kellett beszerezni. A budapesti Kossuch cégnél összeállított választék került felhasználásra.”
JPM Zsolnay Múzeum, Pécs
2024. április 7-ig