Féner Tamás a kortárs magyar fotográfia egyik meghatározó alakja. Tevékenysége történeti korszakokon nyúlik át, hatása a mai napig kimutatható az utána jövő generációk alkotásaiban. Az elmúlt évtizedben létrejött sorozataiban leginkább a tárgyi világ, benne sokszor szakrális, vagy annak tételezett tárgyak, szövegek jelennek meg, amiken keresztül alkalmanként a vallás felé fordult. Később, egy újabb váltással, a festészeti felfogáshoz közelítő alkotásokat vonultat fel, amelyekkel reflektálni kíván a tárgyát vesztett – digitálisan generált – képek világára. A Mai Manó Házban rendezett tárlat három sorozatot mutat be Féner Tamás munkásságának elmúlt évtizedéből.
Féner Tamás (Budapest, 1938. november 17.) Kossuth-díjas fotóriporter, fotóművész, lapszerkesztő, előadó. 1957-ben a Madách Gimnáziumban érettségizett, majd a MÚOSZ újságíró iskoláját végezte el, ezután három évig a Képzőművészeti Főiskola rendkívüli levelező hallgatója volt. Huszonöt évig a Fotóművészet című szakmai folyóirat szerkesztője, 1957–86 között a Film Színház Muzsika riportere, képszerkesztője, majd művészeti szerkesztője volt. 1986–1990 között a Képes 7 főszerkesztő-helyetteseként, 1991–1993-ig a Népszava képszerkesztőjeként, majd 1993-tól egy éven át a Griff és a Vasárnap című lapok képszerkesztőjeként dolgozott. Ezután szabadfoglalkozású, majd 1997-től 2003-ig a Népszabadság Magazin képszerkesztőjeként, később nyugdíjasként az MTI szakmai tanácsadójaként tevékenykedett.
1966-tól tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének, ahol 1978 és 1986 között a szervezet főtitkári posztját is ellátta. 1976-ban a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának egyik alapítója, de 1966-tól tagja volt a Studio Nadar, később a MÚOSZ fotóriporter szakosztály vezetőségének, 1979-től pedig a Művészeti Alap, majd annak jogutódjának, a MAOE-nak is. 1979-től tanított a MÚOSZ Újságíró Iskolájában, később különböző magániskolákban, de 1992-től az ELTE újságíró posztgraduális képzésén és a Kaposvári Egyetem fotó szakán is tartott kurzusokat.
A fotóriporter szemlélete jellemezte a rendszerváltásig tartó alkotói periódusát, klasszikus képriportjain generációk nőttek fel. Talán legsikeresebb sorozata ebből a korszakból az „…és beszéld el fiadnak…” című, amely mérföldkőnek bizonyult a budapesti zsidó közösség megismerésében a második világháború után. A Néprajzi Múzeumban 1983-ban rendezett tárlatot előbb betiltották, majd ezt feloldva több nyelven megjelenő album látott napvilágot a képsorozatból. Mindezzel párhuzamosan számos képriport kapcsán volt újító hazánkban a fotóriporteri műfajon belül: az olajbányászokról készült képanyaga vagy a Cserhalmi bányászbrigádot megörökítő fényképei, illetve a színes 1400°, majd Tükörrepülés című sorozata, a döntött táj- és városfotók mind valamilyen fordulatot hoztak a hazai fotográfiában.
Féner Tamás ugyanakkor nem csupán fotográfiai életművével mutat példát kortársai számára, hanem több évtizedes szervezőmunkájával is. A Magyar Fotóművészek Szövetségének főtitkáraként az ő kezdeményezésére jött létre a fentebb már említett Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója, amely a mai napig a legfontosabb szerveződése a fiatal kortárs fotóművészeknek. Számos egyetemen volt előadó, tanítványai mára szintén a kortárs fotográfia fontos szereplői.
A közel hetven évet felölelő fotográfusi pályafutását nézve a folyvást megújuló alkotó képe jelenik meg előttünk, hiszen életének majdnem mindegyik sorozata valamilyen fordulatot hozott alkotói gondolkodásában.
Az „…A mi történt, ugyanaz, a mi ezután is történik…” című kiállítás – mely idézet a Károli Gáspár fordította Bibliából származik – ugyanakkor nemcsak Féner Tamás életszemléletét tükrözi, hanem a legutolsó alkotói periódusának egyfajta összefoglalása is, melynek legutóbbi fejezete éppen ebben az évben valósult meg.
A négy teremből álló tárlat három sorozatot mutat be (Jelkép-halászat, 2015; Jákob létrája, 2018; S megint elölről (Babits) és Architektúrák, 2022–2023), ez utóbbi két fejezetre, két teremre oszlik a kiállításon. A szerző többnyire nem támasztja alá képeit ez esetben az asszociációt megkötő képaláírással. A színes portrék az évekkel vagy akár évtizedekkel előbb keletkezett képek átértelmezései, a konstruktivista kompozíciók pedig a már régebben hordozott motívumok kibontakozásai.
A tárlat ugyanakkor felmutat egy másik értelmezési réteget is, miszerint az elmúlt években készült képek alatti síkban a régebbi sorozatok fekete-fehér és színes nyomokban felbukkannak, érzékeltetve azoknak a sorozatoknak a gondolatiságát, amelyek a kiállítás fősodrába tartozó képanyagok gondolati előzményei voltak.
Képek és sajtóanyag forrása: Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház
Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház
2023. október 1-ig