Az elmúlt években egyre jelentősebb figyelem irányul Magyarországon a női életművekre, azonban hazai múzeumban átfogó, sok szempontot körbejáró tárlat egészen idáig nem volt. Ezt az űrt kívánja betölteni a Magyar Nemzeti Galéria nemrég nyílt nagyszabású kiállítása, amely 60 női alkotó több mint 130 műve segítségével mutatja be azt a küzdelmes folyamatot, ahogy a magyar képzőművésznők kitartással és óriási elkötelezettséggel kivívták, hogy az alapvetően férfiakból álló művésztársadalom elismerje teljesítményüket, és elfogadja, hogy nő is lehet elsőrangú művész.

Az senkinek sem meglepetés, hogy nem volt könnyű az útja a női alkotóknak, de hogy mennyire nem, arra ezen a kiállításon egészen biztosan sokan rá fognak csodálkozni. A kiállítás időkerete több mint fél évszázadot ível át: a 19. század végétől egészen az 1950-es évekig vizsgálja a női művészek emancipációjának fejlődését, és mindezt kronologikus, egyúttal tematikus rendezésben ismerteti meg a közönséggel.

A 19. század végén a művészeti világ alapvetően arra a meggyőződésre épült, hogy művész csak férfi lehet, a művésznő pedig legfeljebb műkedvelő. Ennek a szemléletnek a megváltozásához – amelyet korabeli, tudományosnak tűnő érvekkel is igyekeztek alátámasztani – az előítéletek felszámolására, az intézményi korlátok lebontására és a társadalmi szerepek átalakítására volt szükség, amely komoly kihívást jelentett. A 19–20. század fordulóján már Magyarországon is több, jól képzett női képzőművész alkotott, akik a művészeti élet különféle színterein – művésztelepeken, kiállításokon és művészcsoportokban – tűntek fel. A művészeti élet irányításába azonban még sokáig nem volt beleszólásuk, tartotta magát az a nézet, amely a művészetet a férfi géniuszhoz kapcsolta. Szerencsére azonban a változás elindult: a következő évtizedekben a női alkotók egyre határozottabban kértek maguknak teret.

Lóránt Erzsébet: Tyúk, 1930, olaj, vászon, 100 × 120 cm
Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Ennek a valós és szimbolikus térfoglalásnak a történetét meséli most el nekünk a Nemzeti Galéria új tárlata, s bár ez az első, valóban átfogó, kizárólag női alkotókra fókuszáló kiállítása, voltak azért előzményei is, elég csak Anna Margit gyűjteményes kiállítására vagy olyan művészettörténetileg nagyon fontos, korábbi tárlatokra gondolni, ahol bemutatták a biedermeier világának női szerepeit, majd a századforduló metropoliszának forgatagában lezajló társadalmi változásokat. Ezek az előképek is sokat segítenek, hogy világossá váljon, honnan indult ez a küzdelem, és milyen elhivatottságot kívánt a művészet felvállalása a női alkotóktól.

A nőművészet vizsgálatának fontos kérdése, hogy mennyiben más, egyáltalán más-e a képzőművészeti alkotás attól, hogy nő alkotta meg. „Egész életemben nem akartam mást, mint nem férfiművészetet adni” – mondta Lesznai Anna, akinek legendás megfogalmazásában a női művészet nem alárendelt változata a férfi művészetnek, hanem önálló princípium.

A tizenöt tematikus egységbe (A női lét terei, Képpé vált természet, Az avantgárd kihívásai, A kifejezés szabadsága, A háború árnyékában, Aktok női szemmel, Biblikus témák megújítása, Kifejező testek, Modern madonnák, stb.) rendezett kiállítás idővonalán haladva újabb és újabb női szerepek bontakoznak ki, miközben az alkotásokon tisztán megmutatkoznak a női alkotók eredeti, a férfiakétól eltérő nézőpontjai, amelyek egyértelműen nem csak olyan tematikabeli különbözőségek, mint az anyaság, a test vagy a családi enteriőrök világának ábrázolásai. A női identitás valamennyi alkotásnak sajátos, egyedi jelentéstartalmat ad, és kétségkívül speciális érzékenységgel áthatva szólnak hozzánk.

A tárlat az olyan, már ismert alkotókon túl, mint Anna Margit, Dénes Valéria, Ferenczy Noémi, Forgács-Hann Erzsébet, Gedő Ilka, Gross-Bettelheim Jolán, Járitz Józsa, Korb Erzsébet, Lesznai Anna, Mattioni Eszter, Anton Prinner, Reigl Judit, Schaár Erzsébet, Szántó Piroska, Sztehlo Lili, Vajda Júlia és Vaszkó Erzsébet gondol a mára már részben vagy teljesen feledésbe merült művészekre is, így láthatunk alkotásokat Bacher Rózsitól, Baranyai Ilonától, Barta Máriától, Endresz Alice-tól, Földes Lenkétől, Kalivoda Katától, Kampis Margittól, Kiss Vilmától, Kósa Máriától, Lóránt Erzsébettől és Zemplényi Magdától is. Közülük többen most először szerepelnek a Magyar Nemzeti Galéria tereiben.

A múzeum szeretné, ha jelen kiállítás – amelyhez magyar és angol nyelvű tudományos katalógus is készült – nem egy újraértékelési folyamat összegzése lenne, hanem sokkal inkább egy átfogó nyitány, amelyet a remények szerint még számos hasonló kiállítás fog követni a jövőben.

Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
2027. február 14-ig