A Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria és a pécsi Janus Pannonius Múzeum közös kiállítással emlékezik a magyar művészettörténet egyik legfényesebb csillagára, a 170 éve született Csontváry Kosztka Tivadarra. A festőgéniusz műveit legnagyobb számban őrző két közgyűjtemény anyagából összeállított életműtárlat július közepéig a Szépművészetiben, majd augusztustól három hónapon át az idén 50 éves Csontváry Múzeumban várja a közönséget.
Aki ma Csontváry (1853-1919) képei előtt áll, már el sem tudja képzelni, hogy volt idő, amikor ezeket a lenyűgöző festményeket örökösei anyagárban, kocsiponyvaként akarták értékesíteni. Az egyben maradt életmű (hiszen Csontváry életében egyetlen képét sem adta el) a művész egykori budai műtermében várta sorsát, alkotásainak értékét családtagjai is mindössze abban látták, hogy ponyvaként (különösen a több tíz négyzetméteresek) még eladhatók fuvarosoknak. Az, hogy ez végül nem így lett, hívhatjuk isteni gondviselésnek vagy akár csodának is, de egy biztos, ha nincs a fiatal és jó szemű Gerlóczy Gedeon, ma nem beszélhetnénk Csontváry Kosztka Tivadarról, mint festőművészről.
Gerlóczy építész volt, és 1919 októberében, vagyis a művész halála után pár hónappal tért vissza Budapestre, és ekkor történt, hogy saját műtermet keresve betért a mai Bartók Béla úton álló Hadik-házba, ahol éppen kiadásra hirdették a festő egykori padlástéri műteremlakását. Gerlóczy ide felérve szembesült Csontváry képeivel, akinek neve nem volt ismeretlen számára, hiszen unokahúga Csontváry unokaöccsének, Kosztka Istvánnak volt a felesége. Visszaemlékezései szerint még a festő június 28-ai temetésén is részt vett. Végül hagyatékának árverésén Kosztka Istvánnal fele-fele arányban megvásárolta műveit (az összes nagy méretű festmény hozzá került), sőt még az árverés előtt az eltüzelésre szánt leveleket, feljegyzéseket és naplókat is megvette a házmestertől. Gerlóczy Gedeon ezután egy életen át hivatásának érezte a Csontváry-hagyaték gondozását, védelmét, és szenvedélyesen hitte, hogy az életmű egyszer majd betölti méltó helyét a művészettörténetben. Álma szerencsére valóra vált.
Csontváry különleges ember volt, egy olyan művész, aki élete első negyven évét úgymond átlagpolgárként élte. Egyetemre járt, gyógyszerész lett, becsületesen dolgozott. Majd − a legendárium szerint – 1880-ban, egy meleg októberi délután leült az iglói patika ajtaja elé egy kicsit pihenni, ahol egy vénycédula hátuljára lerajzolta a szemközti ökrös szekeret. A rajzot meglátta „az idős, jólelkű” patikavezető, és így kiáltott fel: „Hisz maga festőnek született!”. A dicséretnek nagyon megörülő Csontváry később újra elővette rajzát, s ekkor égi hangot hallott: „Te leszel a világ legnagyobb napút festője, nagyobb Raffaelnél”. (Azt, hogy a legnagyobb szó után milyen szó hallatszott, nem értette pontosan, ismétlést kért, de nem kapott választ. A napút szót ő írta bele későbbi önéletrajzába.)
Csontváry ezután nem sokáig habozott, egy évvel később már Rómában volt, hogy személyesen is megnézze Raffaello műveit, amelyeket látva végleg tudatosult benne festői küldetése (nem mellesleg úgy gondolta, hogy Raffaellónál ő sokkal jobb képeket fog festeni). Húsz évet adott magának a felkészülésre. Kemény munkával először felvirágoztatta saját, gácsi gyógyszertárát, majd anyagilag függetlenedve 1894-től végleg a festészetnek szentelte életét. Külföldön kezdte képezni magát, s ma mindenki egyetért abban, hogy hamar utólérte korát. Bejárta Európát, Afrikát, Ázsiát, s bár hazai kortársai mindvégig nevették és gúnyolták, ő szerencsére nem tette le soha az ecsetjét.
A Szépművészeti Múzeumban látható, negyvenöt művet felvonultató kiállítás teljes képet nyújt Csontváry fő témáiról, motívumairól és életéről. A tárlat a művész első olajfestményével, az 1893-as Pillangókkal indul, amellyel egy térben, amolyan „iskola előtti tanulmányokként”, madárképeit is láthatja a közönség. Ezek aprólékos megfestése és eleven színessége már a pályakezdő festő-patikus technikai jártasságát érzékeltetik. Csontváry művészi pályafutásának fontos fordulópontját jelentette a Hollósy Simon müncheni rajziskolájában eltöltött féléves időszak 1894-ben. Müncheni tanulmányait érzékeny modellrajzok dokumentálják, amelyek külön szekciót képeznek a kiállításon. Itt látható Wirthmüller Mihályról készült rajza is, amellyel olyan elégedett volt a portré alanya, hogy így méltatta a művészt: „Ön, kedves Uram, 17 éve állok modellt, de oly erőteljesen még senki nem csinált meg, mint Ön.”
Csontváry művészetről vallott nézeteinek az egyik legfontosabb gondolata az „élő természet” problémája volt. Önéletrajzából tudjuk, hogy már gyermekkorában szenvedélyesen érdeklődött a természeti jelenségek iránt, a monumentális természeti jelenségek (vagy másképp: a természet életenergiáinak) megfestése egyik fő küldetése volt. Az élő természet más és más formában ugyan, de megtalálható valamennyi képén, minket, nézőket, pedig egyik csodálatos helyről a másikra repítenek világító színekkel megfestett művei. Az első termekben látható festmények például a Vezúv lábához, a szicíliai Taorminába, a nápolyi öbölbe, Dalmáciába, Athénba, Kairóba, Boszniába, a Hortobágyra és Mosztárba, a híres római híd lábához visznek, hogy aztán Csontváry vezetésével Jeruzsálembe, Konstantinápolyba és Libanonba is eljussunk.
Az első kép, ami igazán mellbe vágja nézőjét a Nagy Tarpatak a Tátrában című, közel tíz négyzetméteres festménye, amelyet Csontváry maga is az egyik fő művének tekintett. A harminc négyzetméteres Baalbek és a húsz négyzetméteres A taorminai görög színház romjai című festményei mellett ez a harmadik óriási méretű panorámaképe − annak idején az összes kiállításán bemutatta. Ezen a tárlaton most természetesen mindhárom látható. Ezeket befejezve maga Csontváry is tudta, hogy olyan műveket alkotott, amelyekkel „már meglepheti a világot”.
Csontváry azonban nemcsak a természet, de a fények, sőt az életet adó nap bűvöletében is élt. Kiemelten foglalkoztatta a „napút”, vagyis a különböző napszakok, sőt napszínek! ábrázolása, a lemenő nap, a felkelő hold, a természetes fény és a mesterséges világítás kontrasztja, a hideg és meleg színek ellentéte. Ugyanakkor a napút számára egyfajta hidat is jelentett az emberek világa és Isten között. Ennek megfestéséhez különleges színeket használt, mégpedig „világító sárgát, lángoló pirosat, fájdalmas rózsaszínt, vagy épp borzongató kéket”. E színek ma is elementáris erővel hatnak, melyhez nagyban hozzájárult az is, hogy nem hagyományos olajfestékkel festett. Gyógyszerészeti tanulmányaira is támaszkodva, saját maga által készített olajmentes, anilinalapú festéket használt képeihez, melynek köszönhetően festményei szinte semmit sem veszítettek eredeti színeikből az elmúlt több mint száz évben.
Szomorú tény azonban, hogy fényekkel bevilágított birodalmát végig magányosan festette. Egyedül és meg nem értve (ugyanakkor szabadon!) állt a magyar művészi közegben, csakúgy, mint híres cédrusa, amely a kiállítás utolsó képe is egyben. Csontváry e festményét eredetileg Egy cédrusfa Libanonból címmel állította ki, sőt az 1910-es, Berlinbe tervezett kiállításához egészen részletes címmel látta el: Egy cédrusfa Libanonban Tripolinál, az 1800 méter mélyen fekvő Földközi-tengerrel. Alkonyatkor. A Magányos cédrus képcím első monográfusának, Lehel Ferencnek a találmánya, amelyet 1922-ben, Csontváry halála után fogalmazott meg.
Csontváry ma szerencsére már nem egy meg nem értett zseni, nagyon is értjük és szeretjük őt. Csodáljuk benne a tanult embert, aki mindent elért először választott szakmájában, és csodáljuk a művészt is, aki élete derekán beutazta a fél világot azért, hogy az égi jóslatot valóra váltva a legnagyobb napút festő lehessen. Világító színei, hatalmas vásznai és cédrusai örökre azokkal maradnak, akik csak egyszer is látták őket a saját szemükkel. Alkotásai nagyon ritkán cserélnek gazdát, ha mégis, akkor egészen biztos, hogy árverési rekordokat döntögetnek képei, legutóbb például a Titokzatos sziget című festménye kelt el rekordáron (460 millió forintért) 2021-ben.
Képek forrása: Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria
Csontváry 170. Emlékkiállítás a Magyar Nemzeti Galéria és a pécsi Janus Pannonius Múzeum gyűjteményéből
Szépművészeti Múzeum, Budapest
2023. április 14. – július 16.
Janus Pannonius Múzeum – Csontváry Múzeum, Pécs
2023. augusztus 1. – 2023. november 5.