Peter Paul Rubens: A jóslat kinyilatkoztatása a Decius Mus-sorozatból, 1616-1618, olaj, vászon, Vaduz-Bécs, The Princely Collections @ LIECHTENSTEIN

A barokk művészet tobzódó pompája, teatralitása idegenül hat a mai nézőre. Hogyan lehet a 21. században Magyarországon a 17. századi Németalföld festészete felé közelíteni? Tátrai Júlia művészettörténésszel, a Szépművészeti Múzeumban megtekinthető Rubens, Van Dyck és a flamand festészet aranykora című kiállítás kurátorával beszélgettünk.

Röviden tudná jellemezni a korszakot, amit ez a kiállítás bemutat?

Ez a kiállítás a múzeumnak a nagy művészettörténeti korszakokat és kiemelkedő nemzeti iskolákat bemutató sorozatába illeszkedik bele. A Dél-németalföldi terület, Rubens kora egy olyan időszak, ami nyilvánvalóan megérdemli, hogy kiemelt művészeti periódusként tartsuk számon, és van annyi kiemelkedő művészegyéniség Rubensen és Van Dyckon kívül is, akikkel érdemes megismertetni a nagyközönséget. Már csak azért is, mert valószínűleg ez egy olyan korszak és terület, melynek művészeiről talán az összes eddiginél kevesebbet tud a közönség.  Vannak történeti, művészettörténeti korszakok, amelyek a köztudatban is jobban beágyazottak (itáliai reneszánsz, impresszionisták, stb.), viszont a flamand barokk nem tartozik ezek közé.

Egy mai műkedvelő, kultúrafogyasztó látóköréből miért marad ki a flamand terület, Dél-Németalföld?

Ez könnyen megmagyarázható: a barokk, mint most nagyon tág értelemben vett művészettörténeti korszak, amúgy sem kedvelt általában az emberek körében, valószínűleg egy, a 19. század óta folyamatosan hagyományozott szemlélet miatt. A kanonizáltabb periódusok egyértelműen a klasszikus korszakok, mint például a klasszikus ókori művészet, a reneszánsz, vagy a 19. századi klasszicizmus. A barokk nem ilyen időszak, úgy, mint ahogy a romanika, a manierizmus és valószínűleg a rokokó sem az. Sokkal előbb fog tetszeni valakinek akár egy gótikus szárnyasoltár, mint például egy román kori faragvány. Ha valaki ebből a korszakból ismer valakit, az leginkább Rubens, és vele kapcsolatban is annyit, hogy nagyméretű, testes, meztelen nőket festett. Ez messze áll a mi korunk szépségfogalmától, az itáliai reneszánsz idealizált nőalakjai még mindig közelebb állnak a mai ízlésvilághoz.

Öt évvel ezelőtt társkurátorként dolgozott a térben és időben közeli témát feldolgozó, Rembrandt és a holland arany évszázad festészete című kiállítás létrehozásában. Mennyire igényelt más megközelítést a téma? Mennyire volt más a munkafolyamat és a kiállítás fogadtatása?

A végéről kezdeném, a fogadtatással, ami nemzetközileg is nagyon jó volt. Abból a szempontból hasonlít egymáshoz a két tárlat, hogy akkor is volt egy fő támogató intézmény, a stockholmi Nemzeti Múzeum, ahonnan akkor 30 festmény érkezett a tárlatra, most pedig a liechtensteini hercegi gyűjtemény nagyvonalú kölcsönzései gazdagítják jelentős mértékben a kiállítást.

Peter Paul Rubens és műhelye: Szatír és a fiatal lány gyümölcskosárral 1617-1619, olaj, vászon, Magángyűjtemény, tartós letétként: The Princely Collections @ LIECHTENSTEIN

Ami nyilván radikálisan megkülönbözteti a jelenlegi flamand, és a korábbi holland  kiállítást egymástól, az a szemléletbeli különbség, ami a két területet is elválasztja egymástól. A protestáns légkör alapvetően határozta meg az Észak-németalföldi provinciák, azaz a mai Hollandia területének művészetét ebben az időszakban. Bár ez nem jelent kizárólagosságot, de az államvallás mégis a kálvinizmus volt, és az ebből következő szemléletnek tulajdonítható, hogy nem készültek nagy templomi megrendelésekre 5-8 méteres oltárképek, ellentétben a spanyol korona alatt maradt Dél-németalföldi területtel, ahol az ellenreformáció virágzott és ennek megfelelően alakult a képzőművészeti reprezentáció is, mind politikai, mind egyházi szinten. A politikai, vallási és gazdasági szituáció erősen rajta hagyta a lenyomatát mindkét terület képzőművészetén, ami tehát meghatározó különbséget jelent már a műtárgyak méretében is.

A Szépművészeti Múzeum gyűjteményének egyik erőssége a Régi Képtár anyaga, amelynek számos darabjával a jelenlegi kiállításon is találkozhat a látogató. Amikor egy flamand tematikát körüljáró tárlatot szerveznek, a terv kialakításakor mennyiben tekintenek kiindulási pontként a múzeum saját gyűjteményében található műalkotásokra?  Mennyiben függött a kurátori koncepció a hazai gyűjtemény összetételétől, törekedett annak szerepeltetésére?

A holland kiállítás ilyen szempontból egyszerűbb eset volt, bár a flamand anyagunk is igen színvonalas. A gyűjteményben Rubens, Van Dyck és Jordans műveink is vannak, így, ha a nagy flamand festőtriászt nézzük, mindhármuktól tudunk jelentős festményeket bemutatni. A holland anyagunk viszont számszerűen is majdnem kétszer akkora, mint a flamand, tehát eleve nagyobb kínálatból válogathattunk. Az is igaz viszont, hogy ebben nem volt Rembrandt- vagy Vermeer-mű, de például Frans Halstól őriz a Képtár két remek portrét.

Mivel magyarázható, hogy a Szépművészeti Múzeum flamand gyűjteményének összetétele kevésbe diverz, mint a holland anyaguk? Hogyan kerültek ezek a tárgyak Magyarországra?

Ez egy hosszabb történet. A Rembrandt-kiállítás katalógusában erről írtam is, hogy nagyon sokáig a két terület alkotásai gyűjtéstörténeti szempontból kevéssé különültek el. A vásárlók és műgyűjtők általában nem is tudták, hogy egyes esetekben holland vagy flamand művekkel van-e dolguk. Ráadásul olyan festők is voltak, akik Németalföld mindkét területén éltek és alkottak.

Jan Fyt: Madárkoncert, 1858, olaj, vászon,
Vaduz-Bécs, The Princely Collections @ LIECHTENSTEIN

Érdemes figyelembe venni azt a statisztikát is, miszerint holland területen a 17. században öt- és tízmillió közötti számban készültek festmények, és ezeknek nagy része a szabad piacra – a holland lakások méretére való tekintettel főleg kis méretben. Nyilvánvalóan könnyebb volt 50×60 centiméteres festményeket gyűjteni, mint monumentális oltárképeket. Mivel egy nagyméretű flamand festmény viszonylag kevés lakóházba fér el, tehát arról is van  szó, hogy hol, milyen képek és milyen klientúra számára készültek eredetileg és, hogy a későbbikben, akár mondjuk Magyarországon volt-e olyan vásárlóréteg, akinek az ízlésébe ez beleillett volna.

A kiállítás szempontjából az nagyon hamar eldőlt, hogy a Liechtenstein gyűjteményből meg fogjuk kapni a Decius Mus-sorozat egyik darabját és emellett ki lesz állítva az utána szőtt kárpit, amit pedig Madridból kölcsönöztek. A Liechtenstein gyűjtemény ráadásul 18 művel járult hozzá összességében a tárlatunkhoz. Ezek mind szintén különösen jelentős darabok, tehát már a mieinkkel együtt megadták az alapot, amire aztán a tárlat további részét fel lehetett építeni.

Tematikusan rendeztem el a kiállítást, tehát nem kronologikusan, stílusok vagy a nagy festők életműve szerint. A tematikus csoportosítással az volt a célom, hogy minél közelebb próbáljam hozni a nézőt ehhez a korhoz. Arra törekedtem, hogy bevonjam ebbe, a ma Magyarországon kevésbe ismert világba.

Nagyon fontosnak tartottam, hogy a kiállításhoz készült katalógus esszéi tipikus jelenségeket dolgozzanak fel, mint például a festők együttműködése, ami egy jellegzetes flamand kuriózum, vagy akár Rubensnek a szerepe a kárpitművészet megújításában, ami tényleg érdekes és ízelítőt ad a korabeli életből. Azt érdemes realizálni, hogy a kor legjelentősebb festői műfajában, a történeti képeken elbeszélt mitológiai vagy ókori történelmi események Rubens korában sem voltak mindenki számára ismertek. Rubens különösen művelt alkotó volt, jól ismerte az antik szerzők műveit, továbbá több idegen nyelven is beszélt. Szóval, nem kell azt gondolnunk, hogy Antwerpenben minden járókelő kívülről fújta Decius Mus Livius által megírt történetét. Azok a genovai nemesek, akik ezt a nagyszabású kárpitsorozatot rendelték tőle, nyílván abba a nagyon művelt, neo-sztoicista elit körbe tartoztak, akik szellemi kihívást és örömet találtak ezen témák ábrázolásainak szemlélésében. Akkoriban bizonyosan nagyobb sikknek számított antik auktorokat olvasni, mint manapság.

Melyek azok a művek, amelyeket a kiállítás fénypontjának gondol?

Örülök, hogy Giancarlo Doria lovas portréja Rubenstől vagy Jordaens és Frans Snyders közös műve, a Tenger ajándékainak nevezett, egyszerre mitológiai témájú és fantasztikus csendéleti részt is tartalmazó képe megtekinthető a tárlaton. Személyes kedvencem Jan van Kesselnek a csak kagylókból és csigákból kirakott tromp l’oil-e (olyan festészeti megoldás, mely a szem megtévesztésére törekedve a valóság illúzióját hozza létre – a szerk.).

Peter Paul Rubens: Brigida Spinola-Doria képmása, 1606, olaj, vászon, Washington, National Gallery of Art, Samuel H. Kress Collection @ Washington, Courtesy National Gallery of Art

Fontos továbbá az is, hogy szerepelhet a tárlaton a Decius Mus-sorozat egyik festménye a fantasztikusan díszes, koronás keretével együtt, amely keretet öt részből állítottak  össze, mellette pedig az arany és ezüst szálakkal szőtt kárpitsorozat azonos jelenetet ábrázoló darabja – amely szériát épp ezért Arany Deciusnak neveznek. A washingtoni múzeum két csodás portréja, Brigida Spinola-Doria és az I. Károly feleségéről, Henrietta Máriáról Jeffrey Hudsonnal készült egészalakos portréi is láthatóak a kiállításon – és, hogymást ne mondjak – Van Dycknak a Stuart fivérekről festett kettősportréja, amely művet egyébként szinte sosem adják kölcsön a londoni National Gallery-ből.

Annak ellenére, hogy a barokk nem egy közkedvelt korszak, eltelt több, mint egy hónap a kiállítás megnyitása óta, és úgy tűnik, hogy a látogatók megtalálják benne a nekik tetsző képeket. Egy 122 darabos tárlatból nem tetszhet minden mű mindenkinek, de siker az is, ha a látogatót már egy festmény megszólította, tudott belőle meríteni, élményekkel távozhat.

Kicsiny Balázs kortárs művész installációja a flamand barokk műalkotások között foglal helyet a tárlaton. Hogyan merült fel ez az ötlet, és hogyan kell elképzelni ezt az együttműködést, milyen előzetes megbeszélések után kérték fel az alkotót a mű elkészítésére?

Annak most már nemzetközi szinten nagy hagyománya van, hogy kortárs műveket illesztenek régi művészeti kiállításokba. Fontos, hogy most nem egy már meglévő művet, hanem kifejezetten a kiállítás alkalmából készült, annak szellemiségéhez kapcsolódó alkotást láthatunk. Többször leültünk egyeztetni Balázzsal, nagyon érdekes folyamat volt, mert ő először egy egész más tematikában gondolkodott. Két évvel ezelőtt a bécsi Kunshistorisches Museumban volt egy nagy Rubens-kiállítás, többek közt annak a katalógusát is tanulmányozta. Ez a bécsi kiállítás alapvetően azt kívánta bemutatni, Rubenst miként inspirálták teljesen újszerű, invenciózus alkotások létrehozására az antik, illetve reneszánsz műalkotások.

Kicsiny Balázs Végső vágás a képek birodalmában címet viselő installációja egy nagyon összetett, bonyolult, sokrétű műalkotás, amit Bódi Kinga kortárs művészettel foglalkozó kolléganőnk elemzett részletesen a kiállítás katalógusában. Én azt gondolom, hogy például ez a mű is hozzá tud segíteni ahhoz, hogy a néző könnyebben kapcsolódjon 17. századi flamand festményekhez.

 Azt is fontosnak tartom, hogy ebben a közvetítésben a modern kor technikai vívmányait is felhasználjuk, ha már vannak érintőképernyőink, audioguidjaink, videónk. Ha az a célunk, hogy bemutassunk egy korszakot, vagy még inkább, bele tudjuk élni magunkat egy kicsit ennek a kornak a világába, akkor ezek a fent említett eszközök jó szolgálatot tudnak ebben tenni. (a kiállítást érintőképernyős paneleken látható interaktív anyagok, videók és szövegek kísérik – a szerk.)

 Azt érdemes realizálni, hogy a kor legjelentősebb festői műfajában, a történeti képeken elbeszélt mitológiai vagy ókori történelmi események Rubens korában sem voltak mindenki számára ismertek. Rubens különösen művelt alkotó volt, jól ismerte az antik szerzők műveit, továbbá több idegen nyelven is beszélt. Szóval, nem kell azt gondolnunk, hogy Antwerpenben minden járókelő kívülről fújta Decius Mus Livius által megírt történetét. Azok a genovai nemesek, akik ezt a nagyszabású kárpitsorozatot rendelték tőle, nyílván abba a nagyon művelt, neo-sztoicista elit körbe tartoztak, akik szellemi kihívást és örömet találtak ezen témák ábrázolásainak szemlélésében. Akkoriban bizonyosan nagyobb sikknek számított antik auktorokat olvasni, mint manapság.

Rubens, Van Dyck és a flamand festészet fénykora
Szépművészeti Múzeum, Budapest
2020. február 16-ig

Anthonis Van Dyck: Lord John Stuart és testvére, Lord Bernard Stuart, C.a. 1638-1639, olaj, vászon @ London, The National Gallery, UK/Bridgeman Images