Szergej Prokugyin-Gorszkij: Bukhara emírje. 1905-1915 között. © Prokugyin-Gorszkij-gyűjtemény, Amerikai Kongresszusi Könyvtár

Szergej Prokugyin-Gorszkij (18631944) orosz fotóművész neve itthon nem annyira ismert, pedig sokat tett a színes fotózás fejlődéséért. A Mai Manó Házban nemrég nyílt kiállítás a művész több mint száz évvel ezelőtti fotótechnikai kísérleteibe enged bepillantást, miközben persze egy letűnt kor, az első világháború előtti cári Oroszország fényképeken ritkán látott tájait és lakóit is megmutatja az érdeklődőknek.

Szergej Prokugyin-Gorszkij 1863-ban született Muromban, Moszkvától mintegy 300 km-re, egy régi nemesi család sarjaként. Bár először a kémiát és a vegyészetet választja hivatásaként (az egyetem elvégzése után vegyészmérnökként dolgozik), ám amolyan tudományos érdeklődéstől hajtva, már egész fiatalon foglalkozni kezd a fotózással is. Tagja lesz többek közt az Imperial Russia Technical Society fotográfiai tagozatának, de gyakorta ír és fordít cikkeket a The Amateur Photographer című lapba is a fotográfia területén zajló legfrissebb kísérletekről és eredményekről. Elsősorban a színes fényképezés és az abban rejlő technikai lehetőségek érdeklik, e célból szentpétervári fotóstúdiójában saját fotókémiai labort is berendez. Hogy mennyire elszánt volt, arra kitűnő példa, hogy 1906-ra már kidolgozta saját fényképkészítési módszerét: a valóság rögzítésére egy saját tervezésű, három (piros–kék–zöld) színszűrővel rendelkező fényképezőgépet tervezetett, a képek bemutatásához pedig egy hasonló elven működő vetítőgépet használt. Az így készült fényképek egyszerre voltak élethűek és a két exponálás közötti gyakori elmozdulások miatt festményszerűek.

Szergej Prokugyin-Gorszkij: Vacsora aratás közben, 1909. © Prokugyin-Gorszkij-gyűjtemény, Amerikai Kongresszusi Könyvtár

Sok „leg” is fűződik a nevéhez. 1907-ben például ő volt az első, aki színesben örökítette meg Szibériában a napfogyatkozást, de utazásainak köszönhetően több olyan tájat (pl. a Kaukázus hegyvonulatai) is meg tudott mutatni, melyet előtte az orosz nép jóformán csak regényekből vagy festményekről ismert. Fényképei és kísérletei a cár érdeklődését is felkeltették, olyannyira, hogy pénzzel is támogatta munkáját. Szergej Prokugyin-Gorszkij a cár megbízásából csaknem tíz éven át dokumentálta a birodalmat, azonban nemcsak tájait és épületeit, hanem természetesen az ott élőket is lencsevégre kapta, sőt a mindig előre megkomponált és gondosan eltervezett képein olykor-olykor ő maga is feltűnt.

Utazásainak az első világháború, majd az 1917-es forradalmak vetettek véget. 1918-ban családjával együtt Európába emigrált, addigi életművéből mintegy 2000 felvételt tudott magával vinni. Először Angliában, majd később Finnország és Norvégia után Párizsban telepedett le, itt is halt meg 1944-ben. Hagyatéka – mintegy 1902 üvegnegatív és 710 fénykép – az Amerikai Kongresszusi Könyvtár tulajdonába került, akik az ezredforduló környékén kezdték meg annak digitalizálását.

Szergej Prokugyin-Gorszkij életművéből most körülbelül ötven képet láthatnak a Mai Manó Házba érkezők. A kiállítás érdekessége, hogy az orosz művész fotói mellett négy kortárs alkotó munkái is szerepelnek, természetesen egytől egyig olyan művészeké, akik a maguk módján szintén a kép és a látás egymáshoz való viszonyát, valamint a színekben rejlő lehetőségeket kutatják, persze már 21. századi eszközökkel.

Három szín
Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház, Budapest
2019. október 6-ig

Szergej Prokugyin-Gorszkij: A Kolva és a Visera folyó látképe, Cserdiny. 1910. © Prokugyin-Gorszkij-gyűjtemény, Amerikai Kongresszusi Könyvtár