Várkert Bazár

A vásárhelyi művészélet kilenc évtizede a Várkert Bazárban

A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány ezúttal a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeummal fogott össze annak érdekében, hogy a Várkert Bazárban ismét nagyszabású kiállítással emlékezzen meg a magyar képzőművészet egy jeles korszakáról. A mostani tárlat témája a vásárhelyi művészélet kilenc évtizede, olyan neves alkotókkal, mint Tornyai János, Endre Béla, Rudnay Gyula, Barcsay Jenő, Pásztor János vagy Tóth Menyhért.

Hódmezővásárhely Szolnok és Kecskemét mellett az alföldi művészet harmadik legjelentősebb központja volt.  Az itteni művészeti élet kibontakozásnak kezdete a 19. század végére és a 20. század elejére tehető, és olyan jelentős alkotók személyéhez köthető, mint Endre Béla, Tornyai János, Rudnay Gyula és Pásztor János. Együttműködésük, barátságuk és művészi szervező tevékenységük első gyömölcse mindenképpen az volt, hogy Hódmezővásárhely is felkerült az ország képzőművészeti térképére, s ez persze később még több művészt (köztük például Kohán Györgyöt) csalogatott a városba. A felemelkedést aztán a történelembe belépő világháborúk, Endre Béla halála és Tornyai Budapestre költözése szakította meg egy időre, mégis, a második világháború után nem sokkal, Hódmezővásárhely képes volt a művészeti élet fókuszába kerülni. Ennek egyik oka a magyarországi képzőművészeti szcéna megváltozásában keresendő, a fővárosi művészeknek ugyanis Hódmezővásárhely lett az a menedék, ahová el tudtak vonulni, és ahol némileg ki tudtak szakadni a szocialista realizmus béklyójából. Ide hozta például tanítványait nyári gyakorlatra a budapesti Képzőművészeti Főiskola két akkori tanára is, a vásárhelyi születésű Kurucz D. István festőművész és Szabó Iván szobrászművész, melynek hatására, az egyetem elvégzése után, több fiatal művész is a városban telepedett le.

Az egyre pezsgőbb vásárhelyi szellemi élet legfontosabb megnyilvánulása kétségtelenül az első Vásárhelyi Őszi Tárlat megrendezése volt 1954-ben. A meghívásos kiállítás kezdetekben a Vásárhelyen élő, a Vásárhelyről elszármazott, valamint a városban vagy a közeli martélyi alkotóházban rendszeresen megforduló művészeknek kívánt bemutatkozási lehetőséget biztosítani, de később a  Vásárhelyen letelepedett művészek (mint Németh József vagy Szalay Ferenc) baráti kapcsolataik révén az Őszi Tárlatokhoz vonzották Budapesten élő kollégáikat és más vidéki kortársakat is. A tárlat jelentőségéről és sikeréről mindent elmond, hogy idén már 65. alkalommal fogják megrendezni.

A Várkert Bazár legújabb kiállításával – természetesen más múzeumokkal és magángyűjtőkkel összefogva – e több korszakból álló hódmezővásárhelyi művészeti élet áttekintésére vállalkozott, s ehhez több (egészen pontosan kilenc) évtizednyi képzőművészeti anyagot vonultat fel látogatói előtt. A remekművekben rendkívül gazdag termekben minden olyan alkotóval találkozhatnak az érdeklődők, akik hosszabb vagy rövidebb időre valamilyen módon részt vettek a város kulturális vérkeringésében, a századfordulótól egészen a rendszerváltásig.

Vásárhelyi művészélet  1900-1990

Várkert Bazár, Testőrpalota, Budapest

2018. április 29-ig