tempera, kollázs, karton / Ferenczy Múzeumi Centrum
Egy térkép hátulján megbújt, eddig lappangó kollázzsal, Vajda Lajos alkotói korszakainak néhány emblematikus művével, valamint kortárs parafrázisokkal nyitott újra áprilisban a szentendrei Vajda Múzeum.
A több mint tíz éve alapvetően zárva tartó kiállítótér alkalmankénti újranyitása tudatos kurátori koncepció része: Szabó Noémi művészettörténész az elmúlt három évben három tárlaton keresztül igyekezett újrapozícionálni a mindössze 33 évet élt festő-grafikust és munkásságát. Az első a próféta Vajdát vizsgálta, a második Szentendréhez kötötte motívumait és helyszíneit, a mostani – egyben záró – fejezet pedig azt a merész kérdést teszi fel: mit tud kezdeni Vajda Lajossal a posztmodern és a kortárs művészet? Ez azért is nehéz kérdés, mert bár az Európai Iskolához, valamelyest az avantgárdhoz szokás sorolni, és egyértelműen köze van mindenhez, ami a magyar művészet történetét a 20. században meghatározta, mégsem sorolható be egyetlen irányzatba sem. Sőt, munkássága Vajda 1941-es halála után is folyamatos jelen időben maradt, amit leginkább ez a mostani, befejező tárlat támaszt alá. Bemutat ugyan néhány emblematikus művet a festő-grafikus különféle korszakaiból; a néző elé tár egy Michelin-térkép hátuljára felskiccelt – eddig lappangó és minden bizonnyal Vajdának tulajdonítható – versenybiciklit, amelynek kerekei régi újságkivágásokból kollázsolva a Tour de France dicsőségeit és bukásait hirdetik; de a legizgalmasabb vállalása, hogy négy kortárs alkotón keresztül párbeszédbe helyezi Vajdát a jelennel. Szabó Noémi nem azt kérdezi, ki fest „vajdásan”, hanem azt: ki gondolkodik hozzá hasonlóan.
.
vegyes technika, papír / Kozák–Stomp Gyűjtemény
El Kazovszkij a maga punk lázadásával egy cseppet sem “tiszteli” Vajdát – legalábbis nem a hagyományos értelemben. Kisajátítja, szétszedi, képregénnyé alakítja a Tányéros csendélet madárral című grafikát, amivel paradox módon életben tartja a művet. Birkás Ákos a portré filozófiáján keresztül kapcsolódik: az arc nála ugyanúgy egyfajta redukált jel, mint Vajda ikonfestészetből merített képein. Kovács Péter rajzai a vonal feszültségéből építkeznek, abból a belső küzdelemből, amely Vajda utolsó szénrajzait is áthatja. Szemző Zsófia pedig a kollázs nyelvén beszél – antropológiai érzékenységgel, kultúrák közötti átjárásokkal.
Bár a tárlat azt állítja, Vajda Lajos nem múlt idő, művei egy időre mégis azzá válnak: a papír alapú munkák rendkívül sérülékenyek, restaurálásra szorulnak, így jó ideig ez az utolsó alkalom, hogy testközelből láthatók.
Vajda Múzeum, Szentendre
2027. január 3-ig