
A Light Art Museum kapcsán egy dologban már a belépés előtt biztosak lehetünk, minden érzékszervünkre ható, szinte nem is evilági élményben lesz részünk. Így van ez legújabb tárlatuk, a More Than Human kapcsán is, ahol magyar és nemzetközi művészek látványos installációi, vetítései és immerzív alkotásai azt az izgalmas kérdést járják körül, hogy milyen lenne a világ, ha nem az ember állna annak középpontjában. A tárlaton művészet és tudomány ad találkozót egymásnak, az itt látható közel 40 műalkotás nemcsak elgondolkodtat, hanem jelenlegi világszemléletünket felülírva inspiráló, alternatív elképzeléseket is bemutat.
A kiállításra betérve rögtön egy sötétben pulzáló kétméteres gömb hipnotizálja a hozzá közelítőket. A rendkívül látványos, mesterséges intelligencia által irányított ANIMA elmossa a határokat a mesterséges és az organikus élet között. Felületén folyékony fémes mintázatok áramlanak, miközben atmoszférikus hangfrekvenciák töltik be a teret. Mitől érzékeljük úgy, hogy valaminek lelke van? Hogy viszonyulunk a mesterséges lényekhez napjaink technológiai világában? − kérdezi a mű kapcsán a kiállítás. A válaszhoz persze idő kell, miközben teremről-teremre egyre csak hívnak magukhoz a további a művek.
Pár lépéssel arrébb, egy teremből halk vízcsobogás hallható. Belépve egy hídon találjuk magunkat, körülöttünk minden irányban esik az eső. Ez az eső azonban más, a stroboszkopikus lámpa villódzó fényében fürdőző vízcseppek ugyanis megtévesztett szemünk előtt állóvízzé válnak, s mintha megállna maga az idő is. A mű azon a jelenségen alapul, hogy retinánk 0.1 másodpercig képes őrizni a fényt – az emberi agy számára befogadhatatlan sűrűséggel villódzó fényben ezért látjuk úgy, hogy a folyékony víz mintha megdermedne a pillanatban.
Van olyan alkotás, amely az emberi érzéseket fénnyé és hanggá alakítja, mások megszólalnak, s a szavak a lelkünkig hatolnak (Beszélő lámpa), de vannak olyanok is, amelyek a jövőbe visznek, vagy szinte eggyé válnak velünk, és teljesen megváltoztatják térérzékünket.
A kiállítás számos alkotása környezetvédelmi problémákat (a mélytengeri bányászat árnyoldalai, az erdőírtások szomorú következményei, stb.) vet fel, de szerencsére látunk pozitív válaszokat is. Izgalmas művek azok is, amelyek érdekes evolúciós folyamatokat, az ember nélküli vagy utáni Földet mutatják be, növények és rovarok hibridizációjából létrejövő, képzeletbeli lényekkel. A tárlat egyik fontos küldetése olyan világok feltárása és bemutatása, ahol emberek, állatok, növények, gombák és mesterséges entitások szoros hálózatban kapcsolódhatnak össze, mert a jövőnk csakis a közös, felelősségteljes együttélés lehetőségeiben rejlik. Ahogy a Nagy csend című videóinstallációban szereplő Puerto Ricó-i papagáj mondta váratlan halála előtti utolsó estén az őt és társai nyelvét kutató emberbarátjának: „You be good! I love you!” (Légy jó! Szeretlek!). Fogadjuk meg a szavait, hogy kiérdemelhessük az ő és a bolygón jelenleg élő összes faj szeretetét!
Light Art Museum, Budapest
2026. augusztus 2-ig
