Megnyílt a Ludwig Open Space a Budapest Parkban

A Ludwig Múzeum 2019-ben ünnepli megalapításának 30. évfordulóját. Az eltelt három évtizedben több száz kiállításra és ezernél is több programra került itt sor, s az intézmény célja a kezdetek óta változatlan: a kortárs művészetet igyekeznek közelebb vinni, érhetőbbé tenni a közönség számára, mindezt izgalmas és újszerű módon. Ennek egyik újabb állomása a Budapest Parkban nemrég nyílt installációjuk is.

A múzeum kerek születésnapja remek apropót kínált az együttműködésre a Budapest Parkkal még ha eltérő területeken és más eszköztárral dolgoznak is , hiszen a fizikai közelségen túl a céljaik is hasonlóak: nyitott és befogadó személet mentén működnek, tartalmas időtöltést kínálnak, s a kultúra egy-egy izgalmas szeletét közvetítik látogatóinak.

 

E nyitott szemlélet jegyében először egy olyan művet mutatnak be a Park területén elhelyezett Ludwig Open Space-ben, amely 2018-ban a Közös ügyeink című kiállításon volt látható. Benczúr Emese műve arra hívja fel a figyelmet, hogy a látássérültek gyakran gyorsabban érzékelik a világot, mint a látók, akiknek a fényekből kirakott szöveg megértéséhez Braille-szótárt kell használniuk, míg a látássérültek a fény által keletkezett hőt letapogatva közvetlenül kerülnek kapcsolatba az üzenettel. A mű megfejtéséhez a legideálisabb helyzet az, ha látássérültek és látók segítik egymást az elrejtett szó megfejtésében.

 

Az installáció a Budapest Park nyitvatartási idejében szeptember végéig látogatható. 

GALÉRIA:
1. © Kovárik Barbara
2. © Neogrády-Kiss Barnabás

Galéria

Kapcsolat

Lépj kapcsolatba velünk!


Artkalauz Kiállítási Magazin
Kiadó: Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért
4025 Debrecen, Nyugati u. 26. 1/1.
Főszerkesztő: Lantos Anikó

Tördelőszerkesztő: Kóté Zsolt
Megjelenik évente három alkalommal
A kiadvány és a weboldal a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.
Elérhetőség: info@artkalauz.hu