Minerva baglya - Válogatás a debreceni Antal–Lusztig-gyűjteményből

Május 18-ig látható a Hegyvidék Galériában a debreceni Antal-Lusztig-gyűjtemény egy különleges válogatása, melynek apropója Németh Lajos művészettörténész professzor születésének 90. évfordulója. A kiállításon a professzor Minerva baglya című könyvében is szereplő művészbarátok szerepelnek, olyan művészóriások, mint Kondor Béla, Schaár Erzsébet és Ország Lili.

Németh Lajos 90 évvel ezelőtt, 1929-ben született Budapesten. Az érettségi után az Eötvös Loránd Tudományegyetem művészettörténet-muzeológus szakán tanult. Nagy hatást tett gondolkodására és művészetfelfogására Fülep Lajos munkássága, akinek az egyetemen tanítványa is volt. 1953 és 1983 között a Művészettörténeti Dokumentációs Központban dolgozott. 1956-ban a művészettörténeti tudományok kandidátusa, 1990-ben pedig az MTA levelező tagja lett. 1979-től haláláig, 1991-ig vezette az ELTE Művészettörténeti Tanszékét. Kutatási területe a 19. és a 20. századi művészet volt. Számos monográfiát (Hollósy Simon, Csontváry Kosztka Tivadar, Nagy Balog János, Kondor Béla, Ország Lili) és művészetelméleti könyvet (A művészet sorsfordulója, Minerva baglya) írt. 2017-ban az MTA és a MissionArt Galéria gondozásában jelent meg a „Szigetet és mentőövet” című életinterjú-kötet, melynek alapja egy, a professzorral készített, 1986-os beszélgetés volt. Ebben a kötetben többek között szó esik azokról a művészekről, akikhez szorosabb barátság fűzte Német Lajost.  Hárman közülük különösen közel álltak a művészettörténészhez, s amikor egymás után elmentek (Kondor Béla 1972-ben, Schaár Erzsébet 1975-ben, Ország Lili 1978-ban), Németh úgy érezte, most már nincs kivel megosztania a művészettel kapcsolatos élményeit, gondolatait, hiszen addig például, amikor külföldről hazatért, mindenki nagyon várta a beszámolóit, mit látott a „Nyugat” művészeti világában. Ez adta a mostani kiállítás ötletét, melyet az általa említett művészbarátok alkotásaiból állítottak össze.


Debrecen városa, a Déri Múzeum égisze alatt, egy több éves projekt keretében mutatja be itthon és külföldön a legnagyobb magyarországi képzőművészeti kollekció, az Antal–Lusztig-gyűjtemény darabjait. Az elmúlt években a kiállításoknak a debreceni MODEM adott helyet, a jövőben nagyobb hangsúlyt kap a más városokban való megjelenés. Ennek keretében nyílt meg ez a mostani, budapesti tárlat is. A válogatás művészei a műgyűjtő Antal Péter számára is kiemelten fontos alkotók, és a gyűjteményben is jelentős alkotásokkal vannak jelen.  


A kiállításon látható többek között Schaár Erzsébet számos olyan gipszmunkája, melyeket a szobrász a bronzaihoz, illetve a híres „Utcá”-hoz készített, itt van Kondor Béla Baltás királya is, mely a Darázskirály közeli rokona, a Hűség szárnyasoltár, melyet Kondor első feleségének Kaufmann Ágotának készített, és amely évtizedeken át külföldön volt, s így nem volt látható. Ország Lili szürrealista korszakának több műve is szerepel a tárlaton, többek között a háló fogságában élő bagoly is, melynek a kiállítás kurátora, Nagy T. Katalin szimbolikus jelentőséget is szánt; hiszen a bagoly Pallas Athéné/Minerva attributuma, ezért adta egyik könyvének a Minerva baglya címet Németh Lajos, és ezért lett ez a tárlat címe is.


 

Minerva baglya - Kondor Béla, Schaár Erzsébet, Ország Lili
Válogatás a debreceni Antal–Lusztig-gyűjteményből Németh Lajos születésének 90. évfordulójára
Hegyvidék Galéria, Budapest
2019. május 18-ig 



GALÉRIA:
1. Ország Lili: Bagoly hálóban
2. Kondor Béla: Baltás király

 

Galéria

Kapcsolat

Lépj kapcsolatba velünk!


Artkalauz Kiállítási Magazin
Kiadó: Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért
4025 Debrecen, Nyugati u. 26. 1/1.
Főszerkesztő: Lantos Anikó

Tördelőszerkesztő: Kóté Zsolt
Megjelenik évente három alkalommal
A kiadvány és a weboldal a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.
Elérhetőség: info@artkalauz.hu