Korniss Péter Rómában

A 81 éves Korniss Péter műveivel ugyan tavaly már találkozhatott az olasz közönség Milánóban, de akkor másokkal együtt mutatták be képeit a Mia Photo Fair nemzetközi fotóvásáron. Most a rómaiak ismerkedhetnek meg közelebbről művészetével, mégpedig egy nagyszabású, az életmű négy fontos szakaszát bemutató, önálló kiállításon.

A város egyik legfontosabb fotóművészeti kiállítóhelyén, a Museo di Roma in Trasteverében látható Korniss Péter első itáliai monografikus tárlata, Transizione (Változás) címen. A kiállítás átfogó képet kíván adni a művész koherens, tudatos és érzékeny látásmódjáról, a fél évszázados életműről, amelynek központi témája a rurális kultúra s annak eltűnése Kelet-Európában. Bemutatja az életmű emblematikus sorozatait az 1967-ben az erdélyi Szék faluban készült munkáktól a 2014–2017 között született Vendégmunkás asszonyok Budapesten című sorozatig. A kiállítás a Római Magyar Akadémia szervezésében valósul meg, a Várfok Galéria együttműködésével.


 

Transizione (Változás)
Museo del Trastevere, Róma
2019. április 10. – június 2.


GALÉRIA:
Képek forrása: Római Magyar Akadémia

Galéria

Kapcsolat

Lépj kapcsolatba velünk!


Artkalauz Kiállítási Magazin
Kiadó: Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért
4025 Debrecen, Nyugati u. 26. 1/1.
Főszerkesztő: Lantos Anikó

Tördelőszerkesztő: Kóté Zsolt
Megjelenik évente három alkalommal
A kiadvány és a weboldal a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.
Elérhetőség: info@artkalauz.hu