Zár(ol) va – Egy kastély titkos élete

A gödöllői Grassalkovich-kastély ma egyet jelent Sisivel és a barokk eleganciával. Egy igazi ékkő Gödöllő szívében, mely ugyan már nem hangos az udvari báloktól, nem várja vendégségbe többé Mária Teréziát, és régen volt már az is, amikor Kossuth az isaszegi csata győzelmét ünnepelte a falakon belül, mégis sok izgalmas élményt tartogat: kiállításokra és egyéb kulturális rendezvényekre hívja időről időre látogatóit. Ilyen kiállítás most az a lelkes fiatalok által rendezett tárlat is, mely a kastély azon negyven évével ismerteti meg a látogatókat, amikor a királynők helyett orosz kiskatonák, magyar katonacsaládok és idős özvegyasszonyok laktak a falakon belül, s amikor nem Erzsébet lovas mutatványaira várt mindenki, hanem arra, hogy az ott működő laktanya boltjába megérkezzen a banán vagy egy újabb szamovár.

A gödöllői kastély sok titkot tartogat, ám hogy mennyit, azt még a tárlat alkotói sem gondolták, mikor elkezdték a munkát. Az, hogy kiállítás szülessen az épület rendszerváltás előtti negyven évéről, a kastély muzeológusainak ötlete volt, ám a munka oroszlánrészét mégsem ők, hanem a programra önkéntesen jelentkező diákok végezték el, akik lelkesen láttak neki az izgalmas feladatnak.  Ellátogattak restaurátor-műhelybe, kiállításokra és magángyűjteményekbe, kutattak a Hadtörténelmi Levéltárban, dolgoztak a romtúrák lebonyolításában, de részt vettek videós képzéseken, a kastély körüli ásatásokban, valamint a beérkezett tárgyak gyűjtésében és tisztításában is. Munkájuk azonban nem állt meg itt, tudták, ahhoz, hogy teljes képet adhassanak a korról, a kastély egykori lakóit és dolgozóit is el kell hozniuk a tárlatra. Ezért fogták a kameráikat, felkerestek számtalan egykori kastélylakót és alkalmazottat, és leültek velük beszélgetni, interjúkat készíteni, hol arccal, hol, az interjúalany kérésére, arc nélkül. Az eredmény pedig igazán különleges lett.

Az időutazás egy magyar katonacsalád nappalijából indul, ahol a régi, jól ismert ′70-es évekbeli bútorok közt ülve bele-belehallgathatnak a már említett interjúk némelyikébe. Itt találkozhatnak először kiállításbéli vezetőjükkel, Misivel is, aki egykor maga is a kastély egyik szolgálati lakásában élt. Innen az út az „idősek kastélyába” vezet, hisz, ahogy Misi mondja, a kastélyban nemcsak ő lakott a családjával, hanem 1958-tól „sok öreg néni és bácsi is”. Számtalan fénykép, kiállítási tárgy, bútor idézi meg az egykori szociális otthon mindennapjait, akinek lakói közt ismert arisztokraták is voltak. Itt töltötte például élete utolsó éveit Teleki néni is (Zeykfalvi báró Zeyk Ágnes, akinek első férje gr. Teleki Ádám volt), akire külön is kitér a tárlat. „Teleki néni reggel fölkelt, megmosakodott, és az égett gyufa végével szemöldök-festés, a reggeli toalett rúzs, púder. Áni néni egy tünemény volt. Azt mondta, hogy neki nagyon sok jóban volt az életben része, és hogy most idős korára ide jutott, azt el kell fogadni, hálás volt mindenért” - olvashatják két, egykor az otthonban dolgozó nővér visszaemlékezését a falakon.

Áni néni után az intézet egykori igazgatójával, dr. Ozora Aladárral ismerteti meg a látogatókat a tárlat, akinek nemcsak az ott élők, de a kastély is sokat köszönhet, hisz ő volt hosszú idő után az első, aki felismerte, hogy meg kell óvni az épület történelmi értékét, ezért folyamatosan szorgalmazta a kastély külső és belső karbantartását.

Ezután a kiállítás áttér az „orosz” időkre. Elsőként a legendás Magazinba (a kisboltba) léphetnek be, amely nélkül elképzelhetetlen volt az egykori kaszárnyaélet, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy hiába lehetett itt mindent kapni a kaviártól a szőrmebundáig, a kiskatonák pénzszűkében nem igen tudtak semmit venni. Annál inkább azok a gödöllőiek, akiknek összeköttetéseik révén sikerült bejutniuk a boltba, hogy aztán sokszor autónyi áruval (gyümölccsel, csokis keksszel, szamovárral, füstölt hallal) lássák el a rokonságukat, illetve jó pénzért, másokat is.

A tárlat ezután a nagyon fiatalon (17 évesen) idekerült orosz kiskatonák rendkívül puritán életkörülményeivel ismerteti meg a látogatókat, majd ennek ellenpontjaként a következő szobában a tisztek perzsaszőnyeges világát is bemutatja. A falakon látható fényképekből és elolvasható, meghallgatható interjútöredékekből kiderül, hogy a felsőbb beosztásban lévők élete már nemcsak a kaszárnyáról szólt, volt idejük mulatni, barátságokat kötni, és hogy hiába voltak távol hazájuktól, szerettek itt lenni.

A kiállítás történeti szála itt, velük ér véget, ám ez korántsem jelenti a kiállítás igazi végét, hisz a fiatalok még most sem tekintik befejezettnek a tárlatot, most is várják mindazokat, akik szeretnék még elmesélni történeteiket, vagy akiknek van még otthon a padláson vagy a nagymama házában egy-egy, a kastély ezen időszakához köthető tárgya, amit kiállíthatnak. Erre a célra képeslapokat is elhelyezetek a tárlat végén,  melyekre bárki leírhatja az épülettel vagy annak egy (vagy több) lakójával kapcsolatos emlékeit, üzeneteit. Ők pedig addig is forgatják az újabb reklámfilmeket, készítik az interjúkat, elhoznak egy tankot, amit majd ki is lehet próbálni, és lelkesen készülnek a jövőre, ami talán még (abszolút megérdemelten!) az Év kiállítása díj is lehet.


Zár(ol) va – Egy kastély titkos élete
Gödöllői Királyi Kastély, Gödöllő
2019. április 28-ig


GALÉRIA:
Részletek a kiállításból. Fotó: Okolicsányi Zoltán

Galéria

Kapcsolat

Lépj kapcsolatba velünk!


Artkalauz Kiállítási Magazin
Kiadó: Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért
4025 Debrecen, Nyugati u. 26. 1/1.
Főszerkesztő: Lantos Anikó

Tördelőszerkesztő: Kóté Zsolt
Megjelenik évente három alkalommal
A kiadvány és a weboldal a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.
Elérhetőség: info@artkalauz.hu