Hetedik változat - Új válogatás a Vass László Gyűjteményből

Vass László az 1970-es évek második felében kezdett érdeklődni a kortárs magyar képzőművészet iránt, s mára egy olyan, több mint hatszáz műből álló gyűjtemény büszke tulajdonosa, amelyet nemcsak itthon, de külföldön is jól ismernek. Hetedik változat című kiállításán ezúttal a világszínvonalú kollekció kilencvenkét darabjával ismerkedhetnek meg az érdeklődők, ezek közel kétharmada sokszorosított grafikai eljárással készült papírmunka.

Vass László cipészmester-műgyűjtő 2000 körül döntött úgy, hogy hatalmasra duzzadt gyűjteményét a nagyközönség számára is elérhetővé teszi. Mindenképp egy csendes, vidéki galériában szerette volna műalkotásait elhelyezni, így nagyon boldog volt, amikor a veszprémi várnegyed kedves kis utcái közt megtalálta ezt a helyet.

 

Gyűjteménye szellemi befogadására az átlagembernek egészen biztosan több idő kell, hisz minden egyes darabja geometrikus, absztrakt mű (ahogy a laikusok mondanák: csupa kocka, kör, vonal és téglalap), ám amint hagyjuk, hogy a letisztult formák, az egyszerű, tiszta színek és kompozíciók hassanak ránk, azonnal megértjük, hogy miért jegyzik külföldön is oly magasan a gyűjteményt.

 

Bár Vass mindig is kötődött a konstruktivista kompozíciókhoz, Barcsay Jenő is kellett hozzá, hogy gyűjteménye azt az egységes egészet mutassa, amit ma olyannyira csodálnak a szakavatottak. Barcsay volt ugyanis az, aki megtanította arra, hogy mennyire fontos egy gyűjtemény egysége, és kérte, ne vásároljon olyan alkotásokat, amelyek bár szépek, jól mutatnának otthon a falakon, de nem a nonfiguratív-konstruktivista művek sorába tartoznak. Vass megfogadta a tanácsot, tanult, képezte magát, külföldre járt fiatal tehetségek után kutatva, ugyanakkor ismert, világhírű mesterek munkáit is vásárolta, mert vallotta, hogy ahhoz, hogy egy magyar gyűjteményre a határon túl is felfigyeljenek, kellenek a külhoni mesterektől vásárolt alkotások is.

 

A mostani veszprémi tárlat a harminchatodik kiállítás a Vass-gyűjtemény lassan tizenhat éves történetében, és a hetedik az állandó gyűjteményből (innen a cím is: Hetedik változat). A letisztult forma és színvilág, a redukált anyaghasználat – mely eddig is jól jellemezte Vass László kollekcióját – ezen a tárlaton még az eddigieknél is jobban dominál, egyfajta éteri rendet, nyugalmat sugározva a látogató felé.

 

Nagy nevekből természetesen most sincs hiány. A kiállításon a konstruktív konkrét művészet olyan jeles hazai és külföldi képviselőitől látunk papírmunkákat, mint Barcsay Jenő, Haász István, Konok Tamás, Jesús Rafael Soto, Josef Albers, Günter Fruhtrunk, Carlos Cruz-Diez, Max Bill és Günther Uecker, de láthatóak a tárlaton Sean Scully, Lakner László és Tony Cragg művei is.

 

Hetedik változat - Új válogatás a Vass László Gyűjteményből
Modern Képtár – Vass László Gyűjtemény, Veszprém

2019. március 14-ig


Kapcsolat

Lépj kapcsolatba velünk!


Artkalauz Kiállítási Magazin
Kiadó: Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért
4025 Debrecen, Nyugati u. 26. 1/1.
Főszerkesztő: Lantos Anikó

Tördelőszerkesztő: Kóté Zsolt
Megjelenik évente három alkalommal
A kiadvány és a weboldal a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.
Elérhetőség: info@artkalauz.hu