Földi paradicsom

A Műcsarnok Rejtett történetek – az életreform-mozgalmak és a művészetek című kiállítása a 19. század utolsó harmadától világszerte kibontakozó, a közép-európai országokban is virágzó életreform-mozgalmat, illetve annak a korabeli művészetekre gyakorolt hatását mutatja be, és emellett egyfajta reflexió a napjainkban is jelenlévő civilizációs problémákra. A tárlat január 20-ig látogatható.

A 19. század végére kialakult modern ipari társadalom számos gondolkodóban azt az érzetet keltette, hogy az emberi civilizáció valójában pusztulóban van, ezért az emberiséget meg kell menteni. Másképpen fogalmazva: az ipari forradalom óta minden nemzedék felteszi a kérdést, hogy van-e alternatívája annak, ahogyan éppen él. A század utolsó harmadában felgyorsuló modernizáció folyamatai gyökeresen átformálták a kor emberének természeti és társadalmi környezetét. Az osztrák-magyar kiegyezés (1867), majd a német császárság létrejötte (1871) nem csupán a kelet-európai régió politikai stabilitását, nagyarányú társadalmi-gazdasági prosperitását eredményezte, de fölerősítette az iparosodás és az urbanizáció negatív hatásait is: a nagyvárosok hirtelen és ellenőrizetlen fejlődését, a társadalmi ellentmondások, gazdasági egyenlőtlenségek erősödését, a hagyományos közösségek felbomlását, a városi ember atomizálódását. Megváltoztatta a munka- és lakásviszonyokat, a társas kapcsolatokat, a szabadidő, az étkezés, a ruházkodás, a közösségi szokások és a vallásgyakorlás hagyományos rendjét.

A modernizációt bíráló korabeli kultúrpolitika gyakori vádja volt, hogy a mélyreható gazdasági jólétet eredményező fejlődést és a nyomában járó társadalmi átalakulást nem követte valódi világnézeti-esztétikai-művészeti megújulás. A változásokat szorgalmazó művészek ennek jegyében láttak hozzá „a nép minden életmegnyilvánulását kifejező művészeti stílusok egységét” megjelenítő új kultúra megteremtéséhez. Ezt az útmutatást hamarosan követték a megváltozott egyéni és közösségi életfelfogás sokszínű dallamának – a neveléstől, a ruházkodástól a táncon, sporton, az étkezési, testkultúrán és természetgyógyászaton át a női emancipációs, ifjúsági, környezet- és természetvédő, honismereti, iparművészeti, kertvárosépítő és mezőgazdasági termelőközösségekig magába foglaló – új melódiáit megszólaltató életreform különböző, egymáshoz gyakran átláthatatlan szálakon kötődő, kisebb-nagyobb csoportosulásai.

E világmegváltó törekvéseket az életreform foglalta keretbe, melynek középpontjában a természethez való visszatérés, az öngyógyítás, az elveszett kozmikus teljesség és a spiritualitás keresése állt. A „vissza a természetbe” és a „természetes életmód” jelmondatai valamennyi reformkezdeményezés számára kiindulópontot jelentettek. A Jean-Jacques Rousseau kultúrkritikai műveiben megfogalmazódó „vissza a természetbe” gondolat abból a fikcióból indul ki, hogy az archaikus emberek romlatlan, boldog együttlétben, a teremtéssel és a természettel zavartalan összhangban töltötték életüket. A civilizált ember azonban mind jobban eltávolodott ettől az állapottól, majd fokozatosan ráébredt helyzetének tragikus mivoltára. Ám mivel megmaradt az ősi boldogság halvány emlékezete, a jövő generációjának új szemléletű nevelése révén képes lehet visszatalálni a természetes élethez.

A 19. századi reformmozgalmak eszméinek másik alapját az evolucionizmus kínálta, mely szerint a biológiai evolúciót követően, annak lezárásaként bekövetkezik az emberi faj testi, szellemi és erkölcsi tökéletesedését eredményező minőségi evolúció is, amely biztosítja a fejlődés mindenkori „jó” irányát. A „végső jó” perspektívájából felismerhetővé válnak az ezt akadályozó „gonosz” erők, így azok legyőzhetők, majd véglegesen kigyomlálhatók lesznek. Ennek révén pedig megmenthető lesz a tápláló Föld. Az életreformot megalapozó 19. századi társadalomkritikai reformmozgalmak a válság megoldását az igazságos, osztály nélküli társadalmak kialakulásában látták, amelynek eljövetelét némely irányzataik békés önfejlődés útján, míg militáns-kommunista osztályharcos mozgalmaik forradalmi harc által kikényszerített változásként képzelték el.

A Műcsarnok monumentális kiállítása Magyarországon elsőként dolgozza fel az életreform-mozgalom történetét és annak művészeti vonatkozásait. A tárlat nem csupán arra vállalkozik, hogy bemutassa a régiónkban megjelenő különböző irányzatokat, hanem kitekint a korszak művészeinek a mozgalomhoz fűződő, eddig jórészt feltáratlan kapcsolatára is, egyben a modern művészet spirituális vonalának hazai példáit is felmutatva. Jól teszi a látogató, ha kellő időt szán a kiállításra, illetve felkészül arra is, hogy rengeteg magyarázó, informáló szöveget kell olvasnia a falakon, ha valóban el szeretne mélyedni az egyes témákban.

Az életreform szellemiségének jegyében hazánkban is számos művészközösség jött létre: jelentős hazai festő-tanárok, közösség- és szemléletformáló személyiségek játszottak szerepet az eszmék közvetítésében. Kiemelkedik közülük a keleti tanokkal korán megismerkedett Hollósy Simon, valamint a Gödöllőn művészkolóniát alapító Körösfői-Kriesch Aladár és Nagy Sándor. A kiállítás az életreform és a művészetek kapcsolatának „rejtett történetén” a korszak képzőművészeti alkotásai mellett a korabeli társművészeti törekvéseket is bemutató fotók és tárgyi dokumentumok segítségével kalauzolja végig a látogatókat, bemutatva, hogy az életreform-mozgalom és a különféle művészeti ágak milyen szorosan kapcsolódtak egymáshoz. Nem csupán arról van szó tehát, hogy a művészekre és a művészetre hatott az életreform-mozgalom, hanem arról is, hogy a művészet, mint valamiféle megőrizhető, megélhető teljesség, az életreformnak egyfajta megnyilvánulását jelentette.

A kiállításon szereplő műveket és dokumentumokat vizuális egységben összefoglaló installáció az érzékfeletti szférát jeleníti meg. Az első terem bőséges bevezetést nyújt a kor szellemi irányzatainak kultúrtörténeti hátterébe, és felvázolja a vezető magyar művészek kapcsolati hálóját. Betekintést nyerhetünk abba, hogy a különböző reformmozgalmak milyen módon igyekeztek visszavezetni a kor emberét a természethez közelebbi életmódhoz, mások mellett Fényes Adolf, Ziffer Sándor, Mednyánszky László és Koszta József festményein, korabeli plakátokon, fotókon, tárgyakon keresztül. A második terem a sport, a természetjárás, a természetgyógyászat, az antialkoholizmus, a vegetarianizmus témakörét emeli középpontba, de itt kapnak helyet a kommunák, művésztelepek is. Az élet teljessége az önellátással, a reformruházattal, a reformneveléssel és családformával csak nagyon kevés helyen valósult meg; ilyen volt a svájci Monte Verità hegye, amely külön egységet kapott a tárlaton, akárcsak a gödöllői művésztelep, ahol az alkotáson kívül nagy hangsúlyt fektettek az önellátásra, a művészi gyökerek, köztük a népművészet felfedezésére is. A harmadik terem fő témái a divat, a reformruházat, a gyermekek környezete, valamint az ehhez kapcsolódó ifjúsági, zenei és kórusmozgalmak, a reformiskolák, illetve a tánc- és mozdulatművészet, az orkesztika. A térsor végén, az apszisban Adolphe Appia 1912-es díszletének rekonstrukciója látható, amely a korszak művészettemplomaira és szakrális szertartásaira utal.

A 20. század első évtizedeiben virágkorukat élő életreform-mozgalmak eszmei és életviteli elemei később újra feltűnnek a „hatvannyolcas mozgalmak”, majd a „New Age” nyomán kibontakozó reformelképzelésekben és kortárs művészeti irányzatokban is. Ösztönzőleg hatottak többek között a sportos öltözet népszerűvé válására, a fitneszmozgalom, a vegetáriánus étkezés, a biogazdálkodás, a reformkonyha, az ökológiai mozgalmak, a természetgyógyászat jelenkori szemléletére. De közvetett hatásuk érezhető például a különböző keleti vallások és küzdősportok, az antropozófia és az ezotéria egyéb irányzatainak térhódításában, a kertvárosi és a természetközeli lakókörnyezet kialakításában, az egyenrangú kapcsolatokat hangsúlyozó közösségi élet és a gyermekközpontú nevelés mai megnyilvánulásaiban is.

A Műcsarnok kiállítása az ELTE PPK Neveléstudományi Intézet Történeti, Elméleti és Összehasonlító Pedagógiai Kutatócsoportjával és a Neveléstudományi Doktori Iskolával együttműködve jött létre. Kurátor: Németh András egyetemi tanár.


Rejtett történetek | az életreform-mozgalmak és a művészetek 
Műcsarnok, Budapest
2019. január 20-ig


Galéria

Kapcsolat

Lépj kapcsolatba velünk!


Artkalauz Kiállítási Magazin
Kiadó: Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért
4025 Debrecen, Nyugati u. 26. 1/1.
Főszerkesztő: Lantos Anikó

Tördelőszerkesztő: Kóté Zsolt
Megjelenik évente három alkalommal
A kiadvány és a weboldal a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.
Elérhetőség: info@artkalauz.hu