Salla Tykkä a Ludwigban

Jellegzetes finn kertvárosi környezet. Egy 14 év körüli, melegítős lány egy családi ház bejáratához sétál. A bejárati ajtó többszöri próbálkozás ellenére sem nyílik, így a házat megkerülve a hátsó ablak lehúzott redőnyének résein át kukucskál be a házba, ahol akarata ellenére szemtanúja lesz, ahogy egy fiatal félmeztelen férfi akrobatikus mutatványokat gyakorol lasszójával. A férfi elmélyült lasszóbravúrjai szinte megbabonázzák a lányt, és titkon figyelni kezdi a jelenetet. Ahogy az atletikus férfit figyeli, szemtanúi lehetünk az érzéki vágy első óvatos fellobbanásának, amely azonban pillanatok alatt átfordul tagadásba. A lány visszazökken a valóságba, és a látottaktól megrendülve elsétál az ablaktól.

Salla Tykkä (1973) finn művész Lasszó című kisfilmje ez, mely egy, a felnőtt- és gyermeklét határmezsgyéjén álló fiatal nő magára eszmélését meséli el.  Bár Tykkä munkáinak ihletforrásai személyes gyermekkori emlékfoszlányok vagy akár visszatérő álmok, történetei mégsem tekinthetőek pusztán autobiografikus alkotásoknak. Filmjei alapvetően egytől egyig a női psziché és női létélmény problémaköreit igyekeznek feltérképezni, mégpedig úgy, hogy mindenki megértse azokat.

 

A Ludwig Múzeumban látható kiállítás a finn művész első önálló, kelet-európai tárlata, itthon eddig csak csoportos kiállítások résztvevőjeként találkozhattunk alkotásaival. Ami először fogadja a kiállítás nagy fekete függönye mögé belépőt az három nagy babzsák és egy vetítővászon, rajta a művész Giant (Óriás) című Canon Tiger-díjat nyert alkotása. A film két bentlakásos romániai gimnasztikai leányiskola belső világába enged betekintést modern és archív felvételeken keresztül. A néző előtt kirajzolódik egy szigorú korlátok közé szorított élet mindennapi rutinja, ugyanakkor a saját testünk feletti kontroll erején is elgondolkodtat. E vásznat aztán, jól elkülönített terekben, több követi a kiállításon. A már említett Lasszón kívül láthatnak itt félmeztelen nőt (magát Tykkä-t) nála jóval erősebb férfival bokszolni, lipicai lovat mindenféle mutatványokat végezni, de egy külön teremben, szintén videófelvételen, a művész bemutatja pályafutásának legfontosabb eszközeit is, azokat a kamerákat, amelyeket különböző életszakaszaiban használt, akár munkában, akár a privát életben. A kisfilmek mellett fotók (pl. lipicai lovak szinte életnagyságú képeken) is láthatóak a tárlaton, melyek, bár a videók gondolatrendszerébe illeszkednek, mégis különálló munkák.

 

Salla Tykkä a kortárs videóművészet legjobbjai közé tartozik, enigmatikus, mégis rendkívül egyszerűen elmondott történetei olyanok, amelyek sokáig velünk maradnak. Bár a Ludwigban látható kiállítása nem életmű-tárlat, mégis képet ad arról, hisz 16 év anyagába nyújt betekintést. 



Salla Tykkä – Rövid címek
Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest
2019. január 6-ig


GALÉRIA:
1./Főkép: 
Lasszó | Lasso, 2000 HD videó | HD video, 35mm film, 3’ 48” képernyőfotó | screen capture
2. Erő | Power, 1999 videó | video, 16 mm film, 4’ 15” képernyőfotó | screen capture
3. Modorosság a föld felett | Airs Above the Ground, 2010 HD videó | HD video, 7’ 21” képernyőfotó | screen capture

Galéria

Kapcsolat

Lépj kapcsolatba velünk!


Artkalauz Kiállítási Magazin
Kiadó: Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért
4025 Debrecen, Nyugati u. 26. 1/1.
Főszerkesztő: Lantos Anikó

Tördelőszerkesztő: Kóté Zsolt
Megjelenik évente három alkalommal
A kiadvány és a weboldal a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.
Elérhetőség: info@artkalauz.hu