Elindult a Fotóhónap2018

A Magyar Fotóművészek Szövetsége idén tizenegyedik alkalommal nyitotta meg a Fotóhónap2018 fesztivált, mely az elkövetkező egy hónapban számos budapesti helyszínen várja az érdeklődőket. Az október 18-ától látogatható eseménysorozat sok érdekes programot kínál: a kiállítások mellett szakmai beszélgetéseket, filmvetítéseket és egy nemzetközi konferenciát is. A fotóhónap kiemelt kiállítása idén Weegee, azaz Arthur Fellig tárlata a Mai Manó Házban, melyre az amerikai alkotó életművének legjobb képeit hozták el.

2018-ban a világ számos kortárs művészeti eseményénél amolyan trend volt, hogy szervezői több alkotó-szakember felkérésével, ún. kurátori kollaborációval alakították ki a fesztiválok tematikáját. Nem volt ez alól kivétel a mostani Fotóhónap sem, melynek kurátorai, bár mind-mind más aspektusból gondolkodnak a fotó alapú művészet jelenéről és jövőjéről, mégis nagyon hamar megtalálták az utakat egymáshoz. Az események idén a társadalmi elkötelezettség  és felelősségvállalás jegyében szerveződtek, s ezen belül is természetesen a művészet feltáró, értelmező szerepére koncentráltak. Közös pont volt mindebben az emberi lépték megtartása, a mikrovilág vizsgálata, az intimitás és a beszélgetős atmoszféra-teremtés. Urbánus fesztivál lévén, a város, városimage is meghatározó szerepet játszik a programban. A Fotóhónap fesztivál helyszínválasztásában is igazodik a trendekhez, amikor a hagyományos kiállítóhelyek mellett számos olyan városi helyszínt fedez fel, s színesít meg, amelyek eddig kiestek, vagy nem elsősorban kiállítási térként voltak használatosak, a város rejtett értékeinek felfedezésére késztetve a nézőket.


A fesztivál kiemelt kiállítása a már említett Weegee - A híres, 1935-1960 című tárlat, mely az egykori legendás New York-i utcafotós, Arthur Fellig életművének legjobb képeit mutatja be a budapesti közönségnek. A rendkívül mélyről induló fotós, aki 18 évesen még vasútállomásokon és hajléktalan szállókon éjszakázott, állandó munkával töltött élete során az egyik legelismertebb fotográfussá küzdötte fel magát. Nevét az egyszerű újságolvasó is jól ismerte, hisz az ő képei tudósítottak először arról, hogy milyen dráma is történt New York utcáin akár pár órával korábban. Beceneve, Weegee (ami az „Ouija-tábla” amerikai kiejtéséből származik) is innen ered, mert sokan azt hitték, hogy Fellig azért ér a rendőrség előtt a bűntettek helyszínére, mert egy spiritiszta Ouija-táblát használ. Erről persze szó sem volt. Titka abban rejlett, hogy 1938-ban, mint sajtófotós, elsőként kapott engedélyt arra, hogy gépkocsijába rendőrségi rádió adóvevőt telepítsen. Az autóban emellett egy sötétkamrát is elhelyezett, amely lehetővé tette számára az elkészült fénykép azonnali előhívását. Nem volt fotós, aki nála előbb ért volna ki valamilyen bűncselekmény vagy más szenzációs esemény helyszínére, és senki nem tudott addig olyan felvételt készíteni, amit még aznap éjjel meg is kapott az újság. Munkássága azonban nemcsak ezért vált ismerté, hanem képeinek művészi ereje, drámai hatása, kendőzetlen realizmusa és éles kontrasztjai miatt is.


A Mai Manó Ház két emeletét és több termét megtöltő kiállításon a látogatók megismerkedhetnek az egykori New York sötét éjszakáinak embereivel, köztük bűnözőkkel, rendőrökkel, tűzoltókkal, nehéz sorsú fiatalokkal, megvert, jobb sorsra érdemes lakóival, de még újságpapírokkal lefedett (vagy éppenséggel le sem fedett) halottjaival is. Weegee azonban nem csak tragédiákat fotózott. Ott volt a mozikban is, ahol egymással szenvedélyesen csókolózó párokat kapott le, bement táncosnők öltözőjébe is, de Jackie Kennedy, Dali és Andy Warhol is állt kamerája előtt. A kiállított 104 kép a New York-i éjszakai élet minden aspektusát bemutatja a látogatóknak, ráadásul nemcsak fényképeken, hanem mozgóképen is, hisz Fallig Weegee’s New York című, 1948-ban készült filmje is tárlat része.

 

Fotóhónap2018 
Budapesten több helyszínen (www.fotohonap.hu)
2018. november 18-ig

 

Weegee - A híres, 1935-1960
Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház, Budapest
2019. január 20-ig


Képek forrása: Mai Manó Ház (Weegee - A híres, 1935-1960)

Galéria

Kapcsolat

Lépj kapcsolatba velünk!


Artkalauz Kiállítási Magazin
Kiadó: Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért
4025 Debrecen, Nyugati u. 26. 1/1.
Főszerkesztő: Lantos Anikó

Tördelőszerkesztő: Kóté Zsolt
Megjelenik évente három alkalommal
A kiadvány és a weboldal a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.
Elérhetőség: info@artkalauz.hu