Az ékszer felszabadítása

Az ékszer szó hallatán mindenki képzeletében, emlékeiben megjelenik egy tárgy, és mindenki pontosan tudja, mit is jelöl ez a szó. A Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége azonban nem elégedett meg ezzel, úgy gondolták, hogy prágai kiállításukon érdemes egy kicsit az ékszer felszabadításáról is beszélni. De mit is jelent az ékszer felszabadítása?

Az ékszer az '50-es évekig csak az ékszerszalonok polcain és vitrinjeiben volt jelen, és szinte kizárólag a benne lévő drága és nemes anyagok értékét hordozta. Bár tisztelték a benne rejlő szaktudást, mégsem beszéltek úgy a készítőről, tervezőről, mint meghatározó szereplőről. Aztán történt valami: Nyugat-Európában elkezdődött az ékszer felszabadítása! Az ékszerek egyszer csak kiléptek az ékszerboltok már említett vitrinjeiből, és mind sűrűbben jelentek meg kiállítások igazi művészetet hordozó tárgyaiként, mert néhány klasszikus ékszerész tudású alkotó és újító képzőművész felfigyelt az ékszer különleges helyzetére. Ez a különleges helyzet pedig az ékszer emberhez való viszonya volt. Az ékszer ugyanis mindig valamilyen kapcsolatban van az emberi testtel: tervezésekor figyelembe kell venni például a helyét, viselkedését, sőt mozgását is. A tervezők elkezdtek játszani az anyagokkal, a színekkel és a formákkal, az ékszer pedig elfoglalta méltó helyét, a vizuális művészet egyik fontos megjelenítő eszköze lett.

Ebben az időszakban Kelet-Európa jelentősen elszigeteltségben élt, a nemesfémek használata pedig szigorúan ellenőrzött állami monopólium volt. Kísérletezésnek, játéknak, pláne művészetnek nem volt helye. Valamikor a rendszerváltás környékén kezdett változni a helyzet, amikor megnyíltak a határok, és értesülhettünk a világ művészeti életének állásáról, illetve a kelet-európai iparművészek is hozzáférhettek nemesfémekhez. Ez a felszabadulás pedig azóta is tart.

A Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége által összeállított prágai kiállítás azt mutatja be, hogy hol is tart a kortárs magyar ékszerművészet, mégpedig minél szélesebb keresztmetszetben reprezentálva a gondolkodásmódok, az anyaghasználat és a formavilág sokféleségét, gazdagságát.


Az ékszer felszabadítása
Prágai Magyar Intézet
2018. október 4-ig


Galéria

Kapcsolat

Lépj kapcsolatba velünk!


Artkalauz Kiállítási Magazin
Kiadó: Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért
4025 Debrecen, Nyugati u. 26. 1/1.
Főszerkesztő: Lantos Anikó

Tördelőszerkesztő: Kóté Zsolt
Megjelenik évente három alkalommal
A kiadvány és a weboldal a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.
Elérhetőség: info@artkalauz.hu