A nők gyönyörűek

Garry Winogrand 1984 óta nincs közöttünk. Óriási életművet hagyott maga után, 36 évnyi aktív pályafutása során olyan sok tekercs filmet kattogtatott el, hogy feldolgozásuk még ma is tart. Témáit az utcán kereste és találta meg, szinte egész nap úton volt Leica 35mm-es fényképezőgépével. A Women Are Beautiful, vagyis A nők gyönyörűek című, a Capa Központban látható kiállításán a ’60-as és ’70-es évek asszonyait és lányait mutatja meg nekünk lencséjén keresztül.

Garry Winograndnál az óriási életmű valóban nem csak egy hangzatos kifejezés, hisz többen, több helyen kiszámolták már, hogy közel 450 képet készített naponta. Olyan sokat, hogy életében tekercseinek csak töredékét volt ideje előhívatni, halálakor mintegy 6500 feldolgozatlan filmet hagyott maga után. Egész nap dolgozott, reggeltől estig az utcákat (főleg New York utcáit) járta, ha meglátott valamit a másik oldalon, akkor a forgalommal nem törődve átrohant lefényképezni azt, vagy megállt a zebra közepén, és várta a gyalogosokat, illetve az autókat, remélve, hogy történik valami különleges, jön vele szembe egy arc, egy gesztus, amit gyorsan lekaphat. Kamerája miatt elég közel kellett az alanyaihoz mennie, de saját, illetve mások elmondása szerint is olyan gyorsan dolgozott, hogy sokan szinte észre sem vették, hogy lefényképezte őket. Egyik alapfilozófiája az volt, hogy szeresd az életet, mert csak akkor lehet jó képeket készíteni, a második, hogy mosolyogj, mikor lefényképezel valakit az utcán, mert akkor nem fognak az alanyaid (ha észrevesznek) megharagudni azért, hogy kérdés nélkül lefotóztad őket, a harmadik pedig, hogy várj egy-két évet az előhívással, mert akkor már érzelmek nélkül tudod kiválogatni a tekercs legjobb képeit. Persze még sokat fel lehetne sorolni ezeken kívül is.

Talán azon már meg sem lepődünk, hogy Garry Winograndnak is voltak magyar felmenői, zsidó származású édesapja Budapestről emigrált New Yorkba, természetesen egy jobb élet reményében. A kis Garry már kint, New Yorkban született 1928-ban. Középiskolai tanulmányai után egyből belépett az Egyesült Államok hadseregébe, majd művészeti képzésben vett részt több egyetemen, miközben folytatta a katonai szolgálat alatt elkezdett fotográfiai tevékenységét is, amibe már akkor páratlan energiát fektetett. Mindig is a fényképezés érdekelte és a fénykép maga, mint önálló entitás, képeinek további sorsa már sokkal kevésbé volt fontos a számára. Több sorozata is ismertté vált életében, ilyen a Women Are Beautiful is. A képekből  összeállított albuma 1975-ben jelent meg, s a fotók sikere azóta is töretlen, ma is múzeumok gyakori vendége világszerte.

A Capában látható kiállításán tehát nőket láthatunk a 60-70-es évek, vagyis a szexuális forradalom idejének Amerikájából és Európájából. Winogrand megmutatja őket félig vagy egyáltalán nem fedett keblekkel, az utcán, szépségük teljes tudatában, büszkén, magabiztosan vonulva, egy fa alatt olvasva, biciklizve, beszélgetve, táncolva, cigarettázva, nevetve, férfiakkal, egyedül, strandon, partikon és az élet megannyi pillanatában. Sorozata azonban, ahogy a kiállítás kurátora, Csizek Gabriella is megfogalmazta:„…nem csupán egy felületes esszé a szépség új típusairól: társadalomtudományi elmélkedés is a nők szabadságáért küzdő ellenkultúráról és tiltakozásokról”. A feminizmus második nagy hullámában készült képek ezek, s mint ilyenek, értékes kordokumentumok is, amelyek nagyszerűen mutatják be mindazokat a sikereket, amelyeket a nők büszkén, saját és mások életének is új irányt adva, kivívtak maguknak.


Garry Winogrand: Women Are Beautiful

Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, Budapest

2018. szeptember 30-ig


GALÉRIA:

1./Főkép: Garry Winogrand: Világkiállítás I World’s Fair, New York, 1964 © Garry Winogrand

2. Garry Winogrand: Évfordulós gála I Anniversary Ball, Metropolitan Museum of Art, New York, 1969 © Garry Winogrand

3. Garry Winogrand: New York, 1965 © Garry Winogrand

4. Garry Winogrand: Central Park, New York, c. 1970 © Garry Winogrand


Galéria

Kapcsolat

Lépj kapcsolatba velünk!


Artkalauz Kiállítási Magazin
Kiadó: Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért
4025 Debrecen, Nyugati u. 26. 1/1.
Főszerkesztő: Lantos Anikó

Tördelőszerkesztő: Kóté Zsolt
Megjelenik évente három alkalommal
A kiadvány és a weboldal a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.
Elérhetőség: info@artkalauz.hu