Túlságosan emberi

Nietzsche 1878-as műve, az Emberi – túlságosan is emberi után szabadon kapta a címét a Tate Britain kiállítása, amely összesen 100 műtárgyon keresztül igyekszik megmutatni, hogyan örökítik meg és dolgozzák fel az elmúlt évszázad legünnepeltebb brit képzőművészei személyes tapasztalataikat, élményeiket, a velük történt eseményeket.

A tárlat elsősorban a figurális festészetre koncentrál, a bemutatott alkotók pedig zömükben az általában Londoni Iskolaként emlegetett csoporthoz tartoztak. A kiállítás szupersztárjain, Francis Baconön és Lucian Freudon kívül más 20. századi és kortárs nagyságok – köztük Michael Andrews, Frank Auerbach, R.B. Kitaj, Leon Kossoff, Paula Rego, F.N. Souza, Euan Uglow – is osztoznak a reflektorfényen, de kitekintések, utalások révén egy korábbi nemzedék, sőt külföldi mesterek is „meghívást kaptak”. Rögtön az első teremben Walter Richard Sickert, David Bomberg, Stanley Spencer, sőt a szigetországhoz semmilyen formában nem kapcsolódó Chaïm Soutine lepi meg a látogatót, aki az első pillanatban talán azon is elcsodálkozik, mit keres itt egy Alberto Giacometti-szobor.

A Túlságosan is emberi megtekintéséhez nem kell feltétlenül Londonba utazni. A tárlat némileg módosított változata Bacon, Freud és a Londoni Iskola címmel október 5. és 2019. január 14. között a Magyar Nemzeti Galériában is látható lesz.

 

Túlságosan emberi (All Too Human)

London, Tate Britain

2018. augusztus 27-ig


Képek forrása: Tate Britain

Galéria

Kapcsolat

Lépj kapcsolatba velünk!


Artkalauz Kiállítási Magazin
Kiadó: Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért
4025 Debrecen, Nyugati u. 26. 1/1.
Főszerkesztő: Lantos Anikó

Tördelőszerkesztő: Kóté Zsolt
Megjelenik évente három alkalommal
A kiadvány és a weboldal a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.
Elérhetőség: info@artkalauz.hu