Adventi készülődés a Miniversumban

December adventi hétvégéin mézeskalács mozdonyok, habos kakaó, kivilágított járművek és karácsonyi játszóház is várja a gyerekeket és szüleiket a világ egyik legnagyobb terepasztalán, az Andrássy úti Miniversumban.

A Miniversumtól már megszokhattuk, hogy az ünnepekben, a szokásos, és már önmagában is egyedülálló látványosságain túl, mindig valamilyen újdonsággal várja a gyerekeket és a felnőtteket.  Míg húsvétkor tojásvonat zakatolt a miniatűr városkák között, addig most a karácsonyt ünnepli a Miniversum összes népe. Az apró magyar, német és osztrák városkák még apróbb főterein kedves és meghitt karácsonyi jeleneteket, néhány centis karácsonyfákat, hóembereket és betlehemeket láthatnak az érdeklődők, miközben az élet napi menete természetesen az ünnepek alatt sem áll meg: autók, buszok és vonatok jönnek-mennek, parkolóhelyet keresnek, álmos emberek buszmegállókban, pályaudvarokon beszélgetnek, míg máshol, mások épp tyúkjaik, lovaik etetésével foglalatoskodnak, miközben elrobog mellettük a dél gyors.

A gyerekeket a terepasztal látványosságai mellett adventi játszóház is várja, ahol zeneszó mellett készíthetnek karácsonyi ajándékokat otthonra, vagy díszíthetik ki a mézeskalács mozdonyokat. Az élmény, az adventi hétvégéken (december 9-10., 16-17. és 23.), egy bögre habos kakaóval lesz még teljesebb, de aki arra kíváncsi, hogy mi történik a mini városkákban és falvakban éjszaka, annak érdemes öt órára érkeznie, hisz ekkor, ahogy kint is, úgy bent is, lemegy a nap, és kigyúlnak a Miniversum fényei. 


Képek forrása: Miniversum

Galéria

Kapcsolat

Lépj kapcsolatba velünk!


Artkalauz Kiállítási Magazin
Kiadó: Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért
1046 Budapest, Klauzál u. 10.
Főszerkesztő: Lantos Anikó

Tördelőszerkesztő: Kóté Zsolt
Megjelenik évente három alkalommal
A kiadvány és a weboldal a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.
Elérhetőség: info@artkalauz.hu