Ismét úton az MNM gömbsátor-kiállítása

A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) utazó gömbsátra talán sokak számára ismerős köztéri jelenség, hisz a 18 méter átmérőjű látványosság már több fővárosi és vidéki helyszínen is felbukkant az elmúlt években. A sátor természetesen egy kiállítást rejt magában, méghozzá nem is akármilyet!

A Magyar Nemzeti Múzeum gömbsátrával először 2013 végén találkozhattak a járókelők, akkor két budapesti és négy vidéki helyszínen várta, hogy az érdeklődők megismerjék, mit is rejtenek a hatalmas vászonfalak. A sátor idén újra útnak indult, kiállítása ezúttal az első világháború mindennapjait hozza testközelbe.

 

A Nagy Háborúként is emlegetett első világháború a tömegek harca volt, nemcsak résztvevőinek, hanem halottainak számában is: több mint 15 millió ember esett áldozatául a vérrontásnak. Az MNM is e tömegek felől közelítette meg a témát, ezért is adta a Többes számban címet sátorbéli kiállításának. E kifejezés alatt azonban persze nemcsak a frontokra kiküldött katonákat értik, hanem az otthon, családfő nélkül maradt asszonyokat, sőt a gyerekeket is, akik szintén részesei és áldozatai voltak a harcoknak, így az ő életükről és megpróbáltatásaikról is szólnak.

 

A témához – már csak a gömbsátor adottságaiból is adódóan – újszerűen nyúlt az MNM, melynek eredménye egy kivételes látványvilágú tárlat lett. A kiállításon a század elejének jellegzetes, stilizált tereiben, életnagyságú, interaktív installációk között vezet az út, melyek mind segítenek közelebb kerülni nagy-, déd- vagy ükszüleink életének legmegrázóbb éveihez. Láthatnak majd frontra induló katonák sorsát jelképező vonatkocsit, a háborús propagandahivatalra utaló, óriás írógépet és a családfenntartó nélkül maradt otthoniak megváltozott életét bemutató villamoskocsit is. Emellett ki lehet próbálni, milyen nehéz volt egy háborúban szolgáló katona menetfelszerelése, de megnézhetik a későbbi miniszterelnök, Nagy Imre tábori levelezőlapját, Horthy Miklós sorhajókapitány levelét, illetve Szabó Lőrinc költő fényképes igazolványát is. A sátorhoz sötétedés után is érdemes lesz kilátogatni, ugyanis a külső falon esténként a bécsi bemutatóját a háború napjaiban ünneplő, mára ikonikussá vált, 1971-es Csárdáskirálynő-feldolgozás vetítésével emlékeznek arra, hogy a színház a legnagyobb tragédiák, még a háborúk alatt is rendkívül népszerű volt.

 

A gömbsátor látogatása mindenkinek ingyenes, és minden városban (Hódmezővásárhely: október 1–4., Győr: október 16–21., Karcag: november 9–14., Kecskemét: november 24–29., Debrecen: december 9–14.) a település egy-egy központi helyén várja majd az érdeklődőket, köztük természetesen az iskolás csoportokat, akik a kiállításhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozásokon is részt vehetnek.

 

 

Galéria

Kapcsolat

Lépj kapcsolatba velünk!


Artkalauz Kiállítási Magazin
Kiadó: Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért
1046 Budapest, Klauzál u. 10.
Főszerkesztő: Lantos Anikó

Tördelőszerkesztő: Kóté Zsolt
Megjelenik évente három alkalommal
A kiadvány és a weboldal a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.
Elérhetőség: info@artkalauz.hu