Ismét Art Capital Szentendrén!

Tavaly ilyenkor Vincze Ottó Dunán úszó biliárdgolyói hirdették már messziről, hogy valami zajlik a városban. Az Art Capital képzőművészeti fesztivál egyik legsikeresebb installációja volt ez, ám aki a Duna-partról a város felé is elsétált, az láthatta, hogy mennyi kiállítással és egyéb kulturális programmal készültek még a múzeumok. Akiket akkor lenyűgöztek a látottak, azok idén sem fognak csalódni, hisz a szervezők ismét kitettek magukért: 18 kiállítás, köztük számos világsztár tárlata nyílik meg a napokban, a kísérőprogramok közt pedig ismert szentendreiek fogják kalauzolni az érdeklődőket.

Szentendre már régen kivívta magának a művészetek városa címet, az elkövetkező két hétben azonban nemcsak egy akar lenni a művészvárosok között, hanem egyenesen fővárosi rangra kíván lépni, egy igazi Art Capital, ahol minden a kiállítások, a művészek és a hozzájuk kapcsolódó kulturális programok körül forog.

 

A 18 napig tartó fesztivál valóban egyedülálló kezdeményezés és összefogás eredménye, melyhez szükség volt a város vezetésére és szinte mindenkire, aki művészettel foglalkozik Szentendrén. A tizennyolc kiállításainak számában is visszaköszön, hisz ez idő alatt épp ennyi tematikusan összekapcsolódó tárlatot tekinthetünk meg a városban, melyekhez különleges irodalmi, filmes és zenei programok is kapcsolódnak, hogy az élmény még maradandóbb legyen. A szeptember 24-ig tartó rendezvény most is egy központi gondolat köré szerveződik, mely idén az Otthon – Otthontalanság témaköre.

 

És hogy kiket is láthatunk ez idő alatt? Ha a kortárs képzőművészet nemzetközi ikonjai közül kellene kiemelni három dobogóst, akkor Oleg Kulik (1961) orosz művész és aktivista nevét mindenképp bele kell venni ebbe a háromba, ő a szeptember 7-én nyílt MIG21 – Migráció a kortárs képzőművészetben című kiállításon van jelen munkáival. Szintén ezen a kiállításon találkozhatunk Žarko Bašeski (1957) macedón sztárszobrásszal is, aki óriás emberalakokat formázó munkáival híresült el. A Bomlasztó képzelet című festészeti kiállításon pedig Jake és Dinos Chapman (1966, 1962) brit testvérpárt lehet talán kiemelni, munkásságuk sokak számára az európai művészet egyik csúcsa.

 

Természetesen nem hiányoznak a magyar képzőművészeti élet meghatározó képviselői sem. Itt lesz a Szentendrén rendszeresen kiállító Bukta Imre (1952) és feLugossy László (1947) is, míg a fesztivál egyik szenzációja alighanem Bakos Tamás (1976) első magyarországi tárlata lesz. A sok évig hajléktalanként élő Bakost egy neves osztrák intézményvezető fedezte fel és állította ki először – óriási sikerrel. A legutóbbi Velencei Építészeti Biennálén igen pozitív visszhangja volt a magyar pavilon kiállításának. Ott szerepelt Fajcsák Dénes (1978) és Fábián Gábor (1979) projektje is, amely többek közt a lakóház, az otthon és a közösségi tér problémáját járta körbe. Munkájuk most Aektivátorok címmel látható a Ferenczy Múzeumban.

 

És persze szót kell ejtenünk a házigazdákról is. Az Art Capital tematikája két részre bomlik: szeptember 15-ig megnyílnak a kiállítások, melyeket a következő tíz napban programok fognak kísérni. Minden egyes programnapon egy-egy házigazda várja a vendégeket, jórészt olyan képzőművészek, akik jelenleg is Szentendrén élnek. A házigazdák efZámbó István, feLugossy László, Regős István, Nagy Barbara, Bereznai Péter, Vinkler Zsuzsi, Benkovits György, Szirtes János, Vincze Ottó és Baksai József lesznek.

 

A fesztivál programjairól a www.artcapital.hu honlapon olvashatnak részletesebben.



Art Capital

Szentendre múzeumai és egyéb kiállítóhelyei

2017. szeptember 24-ig


 


KÉPEK:

1./Főkép: Bakos Tamás: Repro

2. Szabó Zsuzsanna: Átalakulás

3. Jonathan Wateridge alkotása 

4. Friedler Ferenc és alkotása

Galéria

Kapcsolat

Lépj kapcsolatba velünk!


Artkalauz Kiállítási Magazin
Kiadó: Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért
4025 Debrecen, Nyugati u. 26. 1/1.
Főszerkesztő: Lantos Anikó

Tördelőszerkesztő: Kóté Zsolt
Megjelenik évente három alkalommal
A kiadvány és a weboldal a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.
Elérhetőség: info@artkalauz.hu