Georgia O'Keeffe

A modern amerikai festészet közkedvelt előfutára, Georgia O'Keeffe turnézik a londoni Tate Modern emeleti kiállítótermeiben.

A negyedrészt magyar származású O'Keeffe az amerikai képzőművészet magasan ragyogó állócsillaga. Híressé a ’10-es évek végén, '20-as évek elején festett absztrakt festményeivel vált: virágsziromként fodrozódó formák, világos színekben ragyogó természeti alakzatok. Férfi kortársai (és a későbbi feminista művészettörténészek) női szeméremnek nézték absztrakt képeit, ami ellen O'Keeffe egész életében tiltakozott. „Mikor az emberek erotikus szimbólumokat látnak bele képeimbe, akkor valójában saját hozzáállásukat idézik” – mondta. Majd hozzátette, hogy őt a szinesztézia, az érzékszervek összekapcsolása és a zenei (absztrakt) hangulatok képi rögzítése izgatja. 

A londoni kiállítás nemcsak a korai nonfiguratív képeket mutatja be, hanem végigvezet a teljes életművön. Az absztrakt növényi fodrok után következnek az érzéki szépségükben tündöklő orchideák, az újmexikói ház letisztult részletei, a naiv festészetet idéző tájak, végül pedig az öregkori utazás hatása: a repülőgépről elénk táruló, felhők feletti látvány. A sztárfestőnő életműve mellett a látogató betekintést nyerhet férjének, az amerikai fotó és művészeti élet legendás főszereplőjének, Alfred Stieglitznek formabontó munkásságába is.



Georgia O'Keeffe

Tate Modern, London

október 30-ig


KÉP:

1.:Georgia O'Keeffe Jimson Weed/White Flower No. 1 1932

Crystal Bridges Museum of American Art, Arkansas USA © 2016 Georgia O'Keeffe Museum/DACS, London. Photograph by Edward C. Robison III

Kapcsolat

Lépj kapcsolatba velünk!


Artkalauz Kiállítási Magazin
Kiadó: Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért
4025 Debrecen, Nyugati u. 26. 1/1.
Főszerkesztő: Lantos Anikó

Tördelőszerkesztő: Kóté Zsolt
Megjelenik évente három alkalommal
A kiadvány és a weboldal a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.
Elérhetőség: info@artkalauz.hu